a_kiralynoert_es_a_hazaert_poszterJohn Boorman az öt Oscar-díjra jelölt, részben önéletrajzi Remény és dicsőség című ragyogó filmjének most elkészítette a régen várt folytatását, amelyben a főszereplő, Bill Rohan felnőttként tér vissza a vászonra. Az ötvenes évek elején Billt sorkatonai szolgálatra hívják be a hadseregbe a koreai háború idején. Legjobb barátja és szobatársa a seregben a bajkeverő Percy lesz, akivel nem elég, hogy folyamatosan borsot törnek feletteseik orra alá, de a lányokat is együtt kajtatják a városban. Hiába az egyenruha, a fiatal felnőtteket ugyanazok a dolgok foglalkoztatják, mint úgy általában a többi tinédzsert. Korea pedig olyan illúzió marad számukra, amit sosem fognak megtapasztalni.

A királynőért és a hazáért rendezője John Boorman, a brit film legendája, akit pályafutása során ötször jelöltek Oscar-díjra és olyan kultikus filmeket készített, mint a Zsigmond Vilmos fényképezte Gyilkos túra, az Excalibur, és A szabadság ösvényein, de ő rendezte A panamai szabó című John Le Carré-adaptációt és A bűncézárt is. A királynőért és a hazáért Boorman régóta dédelgetett filmterve, amelynek alapját az az élmény képezi, amikor a rendezőnek 18 évesen be kellett vonulnia a hadseregbe. A film világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, a tavalyi Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Rendezők Kéthete programjában volt. Boorman bejelentése alapján A királynőért és a hazáért valószínűsíthetően a fantasztikus rendező utolsó filmje lesz.


Eredeti cím: Queen and Country | Műfaj: feliratos, francia-ír dráma | Rendező:  John Boorman | Játékidő:  115 perc | Zene: Stephen McKeon | A film forgalmazója: Vertigo Média Kft. | Hazai mozi bemutató: 2015. május 07. | Főszereplők: Callum Turner, Caleb Landry Jones, Pat Shortt, David Thewlis, Richard E. Grant | Korhatár: 12 | A királynőért és a hazáért IMDb

a-kiralynoert-es-a-hazaert_film

A királynőért és a hazáért előzetes

http://youtu.be/ZwD6q0NoAnk