A legnagyobb japán, mozi poszterKezdetben nem sejtenénk, hogy a cím az áldokumentumfilm riportalanyára vonatkozik, Daisatóra, a negyvenes átlagemberre, aki gyenge lábakon áll az emberi kapcsolatok és az önbizalom terén. Mégis ő „a legnagyobb japán”, aki szembeszáll a Japánt időről időre megszálló hatalmas szörnyekkel. Daisatót ilyenkor energiával töltik fel, amitől maga is óriás méretűre növekszik. A vállaira nehezedő felelősség szintén óriási, hiszen a mai világban az ő tevékenységét is nyomon követi a televízió… és Daisato nézettsége esik. Mindenek tetejébe egyre többen panaszkodnak a harcaival járó pusztítás miatt.

Matsumoto Hitoshi a japán televíziózás egyik legsikeresebb komikusa. Első játékfilmjének forgatókönyvén öt éven át dolgozott, a film elkészítése pedig – mely nagy titkolózás közepette zajlott – újabb egy évet vett igénybe. Az eredmény túlzás nélkül egyedülállónak nevezhető, a film persze leginkább azoknak szól, akik hozzá vannak szokva a japán túlzásokhoz és nem ijednek meg az egzisztenciális reménytelenség nyomatékos ábrázolásától, a harsány digitális animációtól és a bizarr, transzcendentális befejezéstől.


Eredeti cím: Dai-Nipponjin | Műfaj: feliratos japán vígjáték | Rendező: Matsumoto Hitoshi | Játékidő: 113 perc | Zene: Towa Tei | A film forgalmazója: Budapest Film | Hazai mozi bemutató:  2009. május 28. | Főszereplők: Matsumoto Hitoshi | Korhatár: 12 | A legnagyobb japán IMDb