A második feleség (Kuma) 2012

Törökországban egy, az európai kultúrától meglehetősen idegen hagyomány él a mai napig: a férfiaknak lehet második feleségük is. Ez a tradíció okoz konfliktust A második feleség történetében: egy Bécsbe emigrált török család fia szülőhazájában megházasodik, majd miután az ifjú pár Ausztriába utazik, hamarosan kiderül, hogy a férfi valójában korosodó apja számára vitte második feleség gyanánt a fiatal lányt. Mindezt ráadásul anyja, az első feleség beleegyezésével, aki halálos beteg, s nemcsak férje számára akarta pótléknak az új nejt, de második anyaként is számít rá gyerekei felnevelésében. Mindezt nem könnyen veszik tudomásul a már Ausztriában született, és európai értékrend szerint szocializálódott gyerekek, de éppen az ifjú feleség az, aki mintha beletörődött volna a sorsába és új életébe. A keleti és nyugati kulturális hagyományok és szokásjogok ütközése később újabb konfliktusokat szül, a német nyelvet nem beszélő fiatal feleség pedig egy nap elkezd férfiakkal ismerkedni.

A második feleség világpremierje a 2012-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol elsőfilmes díjra is jelölték Umut Dag filmjét. Az alkotás a kultúrák találkozásán túl beilleszkedésről, toleranciáról, hagyományápolásról szól. A film kifejező módon mutatja be a török kultúra ellentmondásosságát a 21. század Európájában.

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím:  Kuma | Műfaj: feliratos, osztrák dráma | Rendező: Umut Dag | Játékidő: 93 perc  | A film forgalmazója:  Vertigo Média Kft.,  | Hazai mozi bemutató:  2012. október 11. | Főszereplők: Nihal G. Koldas, Begüm Akkaya, Vedat Erincin, Murathan Muslu, Alev Imak | Korhatár: 16

Oszd meg!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük