Március 6-a Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző és népzenekutató halálának évfordulója. A 20. század korszakalkotó zenetudósa előtt tisztelegve, március 11-től érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges fiatal muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.

A mi Kodályunk
A mi Kodályunk

Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangverseny során nemcsak gyönyörűen megszólaltatják Kodály darabjait, de a koncertre való felkészülés során ellátogatnak Galántára és Nagyszombatra, ahol Kodály a gyermek-, majd gimnáziumi éveit töltötte, valamint a Zoborvidékre is, ahová első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben. A Budapestet érintő rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint az említett 1910-es szerzői est a Royal Szálló hangversenytermében.

A mi Kodályunk
A mi Kodályunk

A szokatlan formanyelvű, zenei betétekkel gazdagon átszőtt alkotásban a hagyományos ismeretterjesztő filmektől eltérően minden információ a zenészek párbeszédeiből derül ki. Kodály írásai belső monológként hangzanak el Kaszás Gergő színművész előadásában, emellett archív rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok, többek között Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor is.

Eredeti cím: A mi Kodályunk | Műfaj: magyar zenés ismeretterjesztő film | Rendező: Petrovics Eszter | Játékidő:  90 perc | Zene: Matz Ádám | A film forgalmazója: Pannonia Entertainment | Hazai mozi bemutató:  2020. július 9. | Szereplők: Ránki Fülöp, Devich Gergely | Korhatár:  12 | A mi Kodályunk IMDb

A mi Kodályunk előzetes