seuso_posszterA történet és a film folytatódik… A Seuso-kincset nemcsak az ország, de a nemzetközi közvélemény is jól ismeri, vagy legalábbis hallott róla. A felbecsülhetetlen értékű ezüstlelet története igazi kulturális krimi. Dokumentumfilmem első részét 1996-97-ben forgattam, melyet a közmédia azóta sokszor megismételt. Időközben rengeteg új fejlemény történt és úgy éreztem, itt az idő leforgatni a film második részét. Az aktualitást az adja, hogy a kincs legszebb darabjait Magyarország visszaszerezte. Együtt örülök mindazokkal, akik két évtizeden keresztül napirenden tartották az ügyet, és küzdöttek visszaszerzéséért. Fantasztikus, hogy a Nemzeti Múzeum idén állandó kiállításon mutatja majd be a kollekciót. Ez önmagában másfél évezrednyi időutazás…
Vannak dokumentumfilmek, amelyek évtizedeken keresztül készülnek.
A Seuso II is ilyen. A műfaj sajátossága, hogy dramaturgiáját az élet írja.
Ma már vitathatatlan, hogy a kincset a kőszárhegyi kőbányában találta egy fiatalember, bizonyos Sümegh József. Az is egyértelmű, hogy ezért az életével fizetett.
A Seuso-kincs eredetileg sokkal több darabból állt, akár több mint kétszázból is. A hiányzó tárgyakat Sümegh még életében eladta vagy elcserélte, a maradékot ismeretlen helyen elrejtette. Bevonult katonának, majd közvetlenül leszerelése előtt megölték abban a borpincében, ahová rejtette kincsei egy részét. Halálát öngyilkosságnak álcázták – a nyomokat titokzatos kezek igyekeztek eltüntetni. Vajon milyen erők, titkosszolgálatok álltak a háttérben? Oknyomozó riporteri módszerrel ezt kutattam.
A dokumentumfilm nemcsak a meggyilkolt kiskatona történetét követi nyomon, hanem bepillantást kapunk sírrablók és orgazdák, műkincskereskedők és gyűjtők titkos világába is. S nemcsak a Seuso-ról szól, hanem az elmúlt évtizedek Magyarországáról.
A filmet előbb a mozik vetítik, és ősszel bemutatja a Duna Televízió is.
Találkozunk a vetítéseken!
Dézsy Zoltán rendező

A felbecsülhetetlen értékű ezüstlelet története igazi kulturális krimi. Dokumentumfilmem első részét 1996-97-ben forgattam, melyet a közmédia azóta sokszor megismételt. Időközben rengeteg új fejlemény történt és úgy éreztem, itt az idő leforgatni a film második részét. Az aktualitást az adja, hogy a kincs legszebb darabjait Magyarország visszaszerezte. Együtt örülök mindazokkal, akik két évtizeden keresztül napirenden tartották az ügyet, és küzdöttek visszaszerzéséért. Fantasztikus, hogy a Nemzeti Múzeum idén állandó kiállításon mutatja majd be a kollekciót. Ez önmagában másfél évezrednyi időutazás…

A Seuso II. az 1997- ben készült A Seuso- kincsek rejtélye című dokumentumfilmem folytatása.

Seuso II. Facebook >>


Eredeti cím: A Seuso-kincsek rejtélye 2. rész | Műfaj: magyar dokumentumfilm| Rendező: Dézsy Zoltán | Játékidő:   perc | Zene:  | A film forgalmazója:  | Hazai mozi bemutató: 2016. április 29. | Korhatár:  | IMDb


A Seuso-kincsek rejtélye 2. rész előzetes