Az egyiptomi sivatagban az elemek uralkodnak. Az emberek számára a valóság hallucinációkkal keveredik, miközben a végtelen táj szépsége megigézi és szinte magába szívja őket. Lavinia Currier filmje Honoré de Balzac, a XIX. század első felében írott történetét dolgozza fel, melynek főhőse egy ifjú katonatiszt Napóleon hadseregéből, akit a Szahara forró szele az egész életét megváltoztató kalandba sodorja a sivatag legszebb és legveszedelmesebb ragadozójával: egy leopárddal. 1798-at írunk. Augustin Robert, aki kapitányi rangban szolgált Napóleon egyiptomi hadjáratában, a parancsot mindig a logika fölé helyezte. Neki kell megvédelmeznie azt a francia művészettörténészt, akit a francia császár azért küldött Egyiptomba, hogy térképezze fel az ország műemlékeit, templomait, hogy az európai felvilágosodás eszméit az ősi kelet bölcsességeivel társítsák. A francia katonák vandalizmusa, melynek során a Szfinxet is el akarják pusztítani, egymás ellen fordítja a parancsnokot és embereit.

Augustin elszakad a csapattól és étlen-szomjan, egymaga próbál életben maradni a sivatagban. Lázas vándorlása során a homok, a forróság, a fény és a csend játékának hatása alá kerül. Olyan világba csöppen, ahol semmi sem az, aminek látszik. Miközben beduin harcosok vadásznak rá, mint valami vadállatra, rátalál egy ősi város romjaira. Az éjszaka leszálltával ott találkozik szembe végzetével, az afrikai leopárddal…

A sivatag rabjai (Passion in the Desert) 1997, amerikai kalandfilm | 93 perc | Rendező: Lavinia Currier | Szereplők: Ben Daniels, Michel Piccoli

A sivatag rabjai előzetes