AMAZÓNIA 3D (Amazonia) 2013

Az AMAZÓNIA 3D a Föld legnagyobb esőerdejének szívébe kalauzol minket, egy csodálatos családi-, természet és egyben kalandfilm, az Amazonas esőerdejének szépségéről és sokszínűségéről, erről a kivételes tájról, mely a bolygón létező leggazdagabb ökoszisztémát hozta létre. A film főszereplője egy kapucinus majomkölyök, aki ketrecéből szabadulva, egy baleset nyomán kikerül a dzsungelbe. Saï – aki fogságban született és nevelkedett – miután lezuhan a repülő, amellyel szállították, egyedül találja magát a buja őserdőben. Egy rendkívüli kaland hőseként találkozik az erdő lakóival, szembesül a veszélyekkel és a csodálatos, néha mérgező növényzettel. Félelmetes ragadozókkal és az Amazonas dagályával is szembenézve kezdi meg hosszú utazását, miközben megtapasztalja, hogy az egyedüli reménye, ha otthonra lel társai között.

A film hét évig készült, helyi szakértők, francia biológusok és filmesek részvételével. Az alkotók a dokumentum és a fikció közötti egyensúlyra törekedtek, ezáltal érve el a néző érzelmi bevonását e különleges környezet valóságába. Ezt úgy érték el, hogy a kapucinus (csuklyás) majom történetén keresztül, mutatják be az Amazonasi esőerdőt.
Az alkotók egy fikción alapuló dokumentumfilmben, a teljes átlényegülést ajánlják a nézőnek. Saï számára minden új, ahogy a nézőnek is, aki az ő szemén keresztül fedezheti fel ezt az ismeretlen világot. Az átlényegülés teljes, minden érzékre kiterjedő, furcsa és varázslatos. A rendező került szinte minden párbeszédet és emberi jelenlétet, hogy a lehető legautentikusabb képet kapjuk az Amazóniai erdőről. A történet nagy része a tájak és állatok vad szépségének bemutatása.
A film a környezetvédelem fontosságára is felhívja figyelmet. Az Amazonia egy titokzatos erdő, a színek és hangok erdeje, a legősibb és legritkább fajok menedékének erdeje, a csodák, az egész évben gyümölcsöket és virágokat adó fák erdeje, a sokszínű növényzet végtelen körforgásának erdeje, a természeti csodák erdeje…

De vajon meddig még?

Hiszen egyes számítások szerint percenként 2 focipályányi területet tüntetünk el ebből a zöld csodából, mi emberek, azért, hogy pálmaolajat és takarmányozásra használt génmanipulált szóját termesszünk…

amazonia3d

Amazónia – az igazi dzsungel 3D-ben!

Amazónia 3D – Egy film, amely boldoggá teszi a gyerekeket és lenyűgözi a felnőtteket.

Fesztiválszereplések:

Venice Film Festival, 2013, Ambiente WWF Award, Thierry Ragobert
Toronto International Film Festival, 2013, hivatalos versenyprogram
Festival De Rio, 2013, hivatalos megnyitó
Abu Dhabi Film Festival, 2013, hivatalos versenyprogram
Zurich Film Festival, 2013, hivatalos megnyitó
Tallinn Black Nights Film Festival, 2013, hivatalos versenyprogram

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím:  Amazonia | Műfaj: francia-brazil családi film, 3D | Rendező: Thierry Ragobert | Játékidő: 83 perc | Zene: Bruno Coulais | A film forgalmazója: Anjou Lafayette | Hazai mozi bemutató: 2014.04.24. | Főszereplők: Saï a kapucinus majom és az Amazonasi esőerdő csodálatos élővilága | Korhatár: 6 | AMAZÓNIA 3D (Amazonia) IMDb

Oszd meg!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük