Bakkermann (Bakkermann) 2007

Bakkermann mozi poszterA történet indítórugója a kilátástalanság, amely kor és politika független. Jelképes kisemberek állnak szemben a képtelenül felgyorsult nagyvilággal. Elszánták magukat, felveszik a kesztyűt, derekasan küzdenek sorsuk ellen… A film hősei, a pék hatalmas ötletének köszönhetően: Megvan a megoldás! Ha megsütjük a világ legnagyobb kenyerét, akkor bekerülünk a rekordok könyvébe és felfigyelnek ránk! – próbálják kihúzni magukat abból az ingoványból, amibe önszántukon kí­vül kerültek…

A film készí­tői két alapvető célt tűztek ki maguk elé. Az egyik fontos cél az volt, hogy az egyik legfontosabb és legalapvetőbb élelmiszerünknek, a kenyérnek megmutassa azt a szakrális jelentéstöbbletét is, amelyet évszázadokon keresztül magában hordozott, és sajnos mára már nagyrészt feledésbe merült. A másik fontos cél az volt, hogy megmutassuk egy sajátos és humorral átszőtt köntösbe bújtatva az emberi tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, és azt, hogy milyen különösen kiszolgáltatottak a kistelepülésen élő emberek. A mi hőseink megpróbálnak kitörni ebből az omladozó korlátú karámból, és egy nagy ötlettel saját hajuknál fogva kívánják kihúzni magukat mocsárból, mint egykor Münchhausen báró. A történet indítórugója a kilátástalanság, amely kortól és politikától független. Az örök kisember áll itt szemben a külső világgal, de a mi kisembereink – szemben az átlagossal – felveszik a kesztyűt, és megküzdenek a sorsukkal. A film szereplői tehát nem sebezhetetlen hősök, nem csodatévő mágusok, hanem az élet súlyától megroskadt, hétköznapi emberek. Az ő útkeresésüket mutatja be az egész estés játékfilm.

Szőke András


Eredeti cím: Bakkermann | Műfaj: magyar játékfilm | Rendező: Szőke András | Játékidő:  perc | Zene: Debreczeni Róbert, Szőke András | A film forgalmazója: Hungarotop | Hazai mozi bemutató: 2008. április 10. | Főszereplők: Zelei Gábor, Gáspár Tibor, Badár Sándor, Szőke András, Kerekes Vica, Lázár Kati, Györgyi Anna, Tóth Károly, Lilienberg Ferenc, Stohl András | Korhatár: 12 | Bakkermann IMDb

Oszd meg!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük