A 20. század hajnalán az Apollonide nevű bordélyház az utolsó napjait éli. Ebben a zárt világban, ahol egyes férfiak szerelembe esnek, mások nagyon ártalmasakká válnak, a lányok megosztják egymással titkaikat, félelmeiket, örömüket és bánatukat…

KELETKEZÉS

Honnan jött a vágy, hogy a valamikori bordélyok világáról készítsen filmet?

Tíz évvel ezelőtt szerettem volna a bordélyok mai újranyitásáról forgatni. Aztán feladtam. Miután befejeztem legutóbbi, On war című filmemet, nagyon akartam egy lánycsoportról, a csoportdinamikáról forgatni. Az alkotótársam, Josée Deshaies, aki egyben az operatőröm is javasolta, hogy térjek vissza a bordély-témához, de történelmi megközelítésben. Ezért aztán elkezdtem kutatni a témát és rábukkantam az ön könyvére, ez volt az első, amit elolvastam. Mivel egy zárt világról van szó, könnyen válhat elképzelt világgá, a mozi számára megfelelő világgá. Rajtam állt, hogy dokumentumjelleg és fikció, krónika és elbeszélés között dolgozzam. A prostituáltak ábrázolása mindig a férfiak szemén keresztül történt: a legtöbbjük olyan író, vagy festő, akik elmentek a bordélyba, aztán otthon dolgoztak a festményen vagy a könyvön. A prostituáltak nézőpontját mindig is nagyon nehéz volt megtalálni.

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím:  L’Appolonide – Souvenirs de la Maison Close / House of Tolerance | Műfaj: francia filmdráma | Rendező:  Bertrand Bonello | Játékidő: 122 perc  | Zene: Bertrand Bonello | A film forgalmazója: Cirko Film | Hazai mozi bemutató: 2012. március 29. | Főszereplők: Hafsia Herzi, Céline Sallette, Jasmina Trinca, Adèle Haenel, Alice Barnole, Iliana Zabeth, Noémie Lvovsky | Korhatár: 18

[nggallery id=392]

Bordélyház előzetes