Eleanor Rigby és Conor Ludlow mindennél jobban szeretik egymást. Kapcsolatuk perzselő szerelmen alapul, amelybe olyan őrültségek is beleférnek, minthogy egy étteremből fizetés nélkül távozzanak, vagy egy autóban töltsék az éjszakát. A fiatal házaspár kapcsolatában egy nem várt esemény mégis fordulatot hoz, és veszélyezteti a az idilli hétköznapok nyugalmát.
A rendező Ned Benson az Egy szerelem történetében rendhagyó módon egy szerelem két nézőpontját mutatja be – külön filmben a nő és a férfi szemszögéből. A szereplők konfliktusai valamennyi kapcsolatban élő ember számára ismerősek lehetnek, és leképezését adják napjaink társadalmának és társadalmi problémáinak.
Az Egy szerelem története idén a világ legrangosabb seregszemléjén, a cannes-i nemzetközi filmfesztivál Un Certain Regard versenyprogramjában szerepelt. Ned Benson rendhagyó párfilmjében világsztárok sora szerepel: a kétszeres Oscar-jelölt Jessica Chastain és James McAvoy mellett Isabelle Hupert, az Oscar-jelölt Viola Davis és az Oscar-díjas William Hurt is emlékezetes alakítást nyújt. A filmből kiderül, hogy mi köze a főszereplő nevének a Beatles-hez, az Egy szerelem történetének zenéjét pedig Son Lux szerezte, aki a Looper – A jövő gyilkosa filmzenéje mellett poszt-rock és alternatív hip-hop zenéje miatt kedveli a közönség.
Eredeti cím: The Disappearance of Eleanor Rigby: Her | Műfaj: feliratos amerikai romantikus dráma | Rendező: Ned Benson | Játékidő: 89 perc | Zene: Son Lux | A film forgalmazója: Vertigo Média Kft. | Hazai mozi bemutató: 2014. október 30. | Szereplők: James McAvoy, Jessica Chastain, William Hurt, Viola Davis, Isabelle Hupert | Korhatár: 12 | Egy szerelem története: a nő – IMDb
Nagyon szeretném megnézni a filmet, mert megtetszett a trailer és mert szerepelt a film a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon :-)
Nagyon megható fimnek tűnik, különösen tetszik ez az ötlet, hogy mindkét fél oldalát bemutatják.
Mert imádunk moziba járni, és a feleségem nagyon meg szeretné nézni ezt a filmet, természetesen nem szeretne egyedül menni:)
Megszeretném nézni a filmet, mint minden lehetséges filmet a Földön, mert filmesnek tanulok, imádok moziba járni és filmeket nézni!!!!
Szeretnék egy normális romantikus drámát megnézni, mert már régóta nem láttam ebben a kategóriában jó filmet. Az a sejtésem, hogy ez a film elég pozitív élményeket adna számomra.
Kiváncsi vagyok,hogy miként mutatja be a szerelem nézőpontját a férfi és a nő szemszögéből.
Mindenképpen szeretném megnézni a filmet, mert nyugisabb filmekre vágyom! És moziba meg amugyis szeretek járni.:)
A film alaptörténete jónak tűnik! Kíváncsi vagyok, hogy miként mutatja be a rendező a szerelem bonyodalmas világát.
Mi nők szeretünk szenvedni,és jót tenne a lelkemnek egy kis sírás,utánna sokkal szebb és kerekebb a világ :) Ezért szeretném megnézni a filmet meg azért, mert érdekel.
mert nagyon jónak tűnik. romantikus és megható :’) és ez „mindkét szemszögből láthatjuk majd a történéseket” ötlet, nagyon jó! :O
mert szeretném elvinni a páromat :)
Szeretném megnézni a filmet, mert a trailer alapján érdekesnek tűnik a koncepció és meggyőző a szereplése a Cannes-i filmfesztiválon. :)
Számtalanszor éreztem azt jelenlegi kapcsolatomban, hogy abba kéne hagyni, viszont akkor tudoma szívem szakadna darabokra. Jó lenne látni, ezt mások hogyan élik meg mégha csak filmen is. A trailer felkeltette az érdeklődésemet.
Szeretem a love storykat! :)
A cannes-i filmfesztiválon jó filmek szoktak lenni, ez is annak tűnik.
Jó színészek, jó történet, szeretném látni! :-)
Romantikus film nekem való! Imádom az ilyen filmeket, mindenképpen megakarom nézni.
Nagyon érdekes filmnek ígérkezik ,jó színészekkel.
Szeretném megtekinteni a második részt, hogy teljessé váljon a bennem kialakuló kép, mert csak így lehet igazán megérteni és átérezni, hogy mi volt a rendező célja a filmjével.
Nemrég ért véget egy hosszú, igaz szerelem az életemben, amit a mai napig nem sikerült feldolgoznom, remélem ez a film közelebb visz a megoldáshoz.
Szeretném megnézni a filmet, mert a szerelem számomra nagyon fontos dolog! :)
megnézném, mert szeretem a romantikus filmeket !
Mert James McAvoy az egyik kedvenc színészem! :) És nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebben a filmben mit alakít!!
Izgalmas lesz látni egy történetet két szemszögből. :)
Azért szeretném megnézni A férfit is, mert láttam A nőt. :)
Láttam az első részt, így nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
Tetszett az első rész, most a férfi oldalt is szeretném látni.
A férfi történetét is szeretném megnézni.