elcserelt vilag_poszterA feje tetejére áll Paul és lánya, Sophie élete, amikor véletlenül egy amerikai operaénekesnő fotójára bukkannak az interneten és az apa lánya elhunyt édesanyját véli felfedezni a képen. Sophie ezért New Yorkba utazik, hogy utánajárjon a rejtélynek és választ találjon a talányra.

Az Elcserélt világ világpremierje a rangos ‘A’ kategóriás Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt, majd bejárta a világ filmfesztiváljait és versenyzett a rangos Valladolidi Nemzetközi Filmfesztiválon is. Rendezője Margarethe von Trotta a kevésszámú európai rendezőnő egyike, a kortárs európai film egyik legjelentősebb képviselője. Tavaly a FIPRESCI Platinum 90 díjjal ismerte el életművét. Von Trotta pályája első felében színésznőként futott be, rendezőként pedig többek között a Hannah Arendt, A visszatérés, Az ígéret és A hosszú hallgatás című filmekkel vált elismertté. Az Elcserélt világ főszereplője Barbara Sukowa, akivel korábban a Hannah Arendt-ben is együtt dolgozott és korábban szerepelt Lars von Trier Európa, Volker Schlöndorff Homo Faber, David Cronenberg Pillangó úrfi című alkotásában, valamint több Fassbinder-produkcióban is. A film másik főszereplője, Katja Riemann a kortárs német film egyik legfelkapottabb színésznője.


Eredeti cím: Die abhandene Welt | Műfaj: feliratos német dráma | Rendező: Margarethe von Trotta | Játékidő: 101 perc | Zene: Sven Rossenbach, Florian van Volxem | A film forgalmazója: Vertigo Média Kft. | Hazai mozi bemutató: 2016. 05. 12. | Főszereplők: Katja Riemann, Barbara Sukowa, Matthias Habich, Robert Seeliger | Korhatár: 12 | Elcserélt világ IMDb


Elcserélt világ képek

Elcserélt világ előzetes

Hamarosan