gagarin-poszterGAGARIN – Látványos filmdráma az első emberi űrutazásról

1961. április 12-én Jurij Gagarin szovjet kozmonauta a világ első űrhajósaként bevonult a történelemkönyvekbe, miután Vosztok-1 űrhajóval 108 perc alatt megkerülte a Földet és egy Engelsz nevű kisváros mellett sikeresen földet ért.

Gagarin egyike volt a szovjet űrprogram 20 fős csoportjának, akiket több mint 3000 elit vadászpilótából választottak ki az egész Szovjetunió területéről, hogy egy extrém terheléseket is magában foglaló kiképzés során felkészítsenek az űrutazásra. Húsz legendás pilóta, akik szakmájuk legjobbjának számítottak, bár egyikük sem sejthette, hogy végül kit választanak ki az első emberi űrutazás történelmi feladatára. Amikor végül Gagarint kiválasztották, megkezdődött a felkészítése az akkor még tulajdonképpen ismeretlen területen való bevetésre…egy életre szóló utazásra.

A mindössze 1,6 m3 térfogatú leszállókabinba szíjazva Gagarin eltöpreng az életén, amit gyökeresen megváltoztatott szovjet űrprogram fáradhatatlan törekvése, hogy bármi áron, de elsőként hódítsák meg a világűrt. A rendkívül látványos kivitelezésű, igaz történeten alapuló életrajzi dráma amellett, hogy bemutatja a földműves családba született űrutazó Gagarin emberi oldalát, betekintést nyújt az űrverseny egyik legintenzívebb időszakába.

A film 2016. október 20-tól látható a hazai mozikban, feliratos és szinkronos verzióban is. Bemutatja a Pannonia Entertainment és a Freeway Entertainment.

gagarin-film


Eredeti cím: Gagarin. Pervyy v kosmose | Műfaj: orosz történelmi film | Rendező: Pavel Parkhomenko | Játékidő: 108 perc | Zene: George Kallis | A film forgalmazója: Pannonia Entertainment Ltd. | Hazai mozi bemutató: 2016. szeptember 22. október 20. | Főszereplők: Yaroslav Zhalnin, Mikhail Filippov, Olga Ivanova | Korhatár: 6 | Gagarin IMDb


 Gagarin előzetes

https://youtu.be/KDpaPJngQOE