Hétköznapi titkaink (Louder Than Bombs) 2015

Hetkoznapi_titkaink_poszterHárom évvel a neves háborús fotóriporter halála után egy kiállítás szervezése újra összehozza az elhunyt anya családját. Az apa azóta egyedül neveli kisebbik fiát, aki mind jobban eltávolodik tőle. Nagyobbik fia várandós feleségével él együtt, és hosszú idő után tér vissza ismét a szülői házba. A fotók válogatása közben régi sebek szakadnak fel, s váratlan titkok kerülnek napvilágra. Kiderül, mindhárom családtag beleragadt az életébe,  mindegyiküknek van rejtegetnivalója, egyikük sem ismeri igazán a másikat, sőt, még az anya élete is tartogat meglepetéseket. Az emlékezés során elérkezik a hétköznapi titkok kitárgyalásának ideje.

 A Hétköznapi titkaink 1979 óta az első norvég játékfilm volt a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. Joachim Trier első angol nyelvű játékfilmje volt emellett Norvégia Oscar-nevezettje az idegen nyelvű film kategóriában. Trier – aki rokona a világhírű dán rendező Lars von Trier-nek – a Szerzők és az Oslo, augusztus után ezúttal igazi világsztárokkal készített filmet. Az Oscar-jelölt Jesse Eisenberg (Social Network – A közösségi háló, Szemfényvesztők 1-2, A hasonmás), Gabriel Byrne (Közönséges bűnözők, A halál keresztútján), az Oscar-jelölt Amy Ryan (Birdman, Hideg nyomon, Szupercella) és Isabelle Huppert (Szerelem, A zongoratanárnő, Egy szerelem története). Párhuzamos történetmesélése, csavaros dramaturgiája kapcsán sokan Akira Kuroszava A vihar kapujában című filmjét emlegetik az alkotás előképeként.


Eredeti cím: Louder Than Bombs | Műfaj: feliratos, norvég dráma | Rendező: Joachim Trier | Játékidő: 107  perc | Zene: Ola Fløttum | A film forgalmazója: Vertigo Média Kft. | Hazai mozi bemutató:  2016. 03. 24. | Főszereplők: Jesse Eisenberg, Gabriel Byrne, Isabelle Huppert, Amy Ryan | Korhatár: 16 | Hétköznapi titkaink IMDb


 hetkoznapi-titkaink_film

Hétköznapi titkaink előzetes

https://youtu.be/G1nEQZgxDY8

Oszd meg!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük