Az amerikai hadsereg egyre közelebb jut Japánhoz. A Csendes-óceán nagy része már az övék, és a jenkik bíznak benne, hogy hamarosan véget ér a háború. Ám ahhoz, hogy igazi japán földre tehessék a lábukat, előbb ki szorítani ellenségeiket egy kis sziklaszigetről: Ivo Dzsimáról. A császári hadsereg nem hajlandó feladni állásait: tudják, ha ez a sziget a szövetségeseké lesz, a repülőgépeik innen már Tokiót is elérhetik.
Egyedül a sziget védelmével megbízott Kuribayashi tábornok (Ken Watanabe) gondolja úgy, hogy nincs esélyük: így a stábjában is felüti fejét a fegyelmezetlenség, a kételkedés és a félelem. Lenn a táborban Saigo, az egyszerű közkatona nemcsak a támadástól fél: saját felettesei embertelenségét sem könnyű túlélnie. Ám amikor megkezdődik a partraszállás, a tábornok és a közlegény is rátalál magában arra a bátorságra, amit addig hiába keresett.
Clint Eastwood a filmtörténetben egyedülálló módon, A dicsőség zászlaja című filmmel együtt készítette el annak párdarabját:ugyanazt a csatát most az ellenség szemszögéből mutatja meg. Clint Eastwood-ot ezért a filmért a legjobb rendező, a filmet a legjobb idegen nyelvű film Golden Globe-díjára jelölték, valamint 4 Oscar-díjra, köztük a Legjobb film díjára is!!
Eredeti cím: Letters from Iwo Jima | Műfaj: amerikai háborús dráma | Rendező: Clint Eastwood | Játékidő: 16 perc | Zene: Kyle Eastwood, Michael Stevens | A film forgalmazója: Intercom | Hazai mozi bemutató: 2007. március 1. | Főszereplők: Ken Watanabe, Kazunari Ninomiya, Ryo Kase, Tsuyoshi Ihara, Shido Nakamura
| Korhatár: 16 | Levelek Iwo Jimából IMDb