Maja, a méhecske (Maya the Bee Movie) 2014

Maja, a méhecske (Maya the Bee Movie) 2014 poszterMaja, a cuki kíváncsi méhecske és barátja Willy sikeresen megóvják kaptárukat a mohó királynőtől, s ezzel véget vetnek a méhek és a darazsak közti hosszú ideje dúló ellenségeskedésnek.

Maja épp hogy kikelt lárvájából, de máris olyan szeleburdi, mint hat másik. Képtelen követni a kaptár szabályait, főleg azt, amely szerint a közeli réten fészkelő darazsak örök ellenségeknek számítanak. Amikor eltűnik a méhpempő, mindenki a darazsakra gyanakszik – ráadásul Maját azzal vádolják, hogy bűnrészességet vállalt a gyalázatban. Legjobb barátját, Willyt leszámítva senki nem hiszi el Majának, hogy ő valójában áldozata az esetnek.

Hosszú és kalandos utazás veszi kezdetét a darazsak kaptárába, ahol a két kópé fényt derít a valódi bűnös kilétére, valamint végre kibékítik egymással a két ősi ellenfelet.

Maja-történelem

Maja történetét Waldemar Bonsels álmodta meg 1912-ben. A Maja, a méhecske könyv, képregény és rajzfilmsorozat formájában elevenedett meg, az eredeti német műveket számos ország vette át és fordította le saját nyelvére. Az alapmű központjában Maja és állattársai állnak, kalandjaik pedig Maja fejlődését szolgálják. A meséből gyermekopera és élőszereplős filmváltozat ugyanúgy készült, mint különböző videojátékok, reklám- és ajándéktárgyak.

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím: Maya the Bee Movie / Die Biene Maja – Der Film | Műfaj: szinkronizált 3D animációs mozifilm | Rendező:  Alexs Stadermann, Simon Pickard | Játékidő: 79 perc | A film forgalmazója: Cinetel Kft. | Hazai mozi bemutató: 2014. szeptember 25. | Korhatár: 16 | Maja, a méhecske (Maya the Bee Movie) IMDb

Maja, a méhecske képek

Maja, a méhecske – előzetes

http://youtu.be/sTew3R1oCsI

Oszd meg!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük