Akárcsak a Lepattintva című vígjátékban, ahol egy barátnőjét kissé megalázó körülmények közt elveszítő lúzert alakít, úgy a való életben is gyakran megesik Jason Segellel, hogy kínos helyzetbe kerül nőügyei kapcsán. A film pucér szakítójelenetét eleve az ő hasonló élményei alapján írták bele a filmbe, de nemrégiben egy még kellemetlenebb eset történt meg vele. Hősünk egy alternatív színházba ült be, szépen kiöltözve, amikor meglátta volt barátnőjét új partnerével. Mivel nemrég jött ki Felkoppintva című filmje, azt gondolta, hogy az ex-barátnő epekedve nézi majd – ehelyett a színpadon egy dominátrixnak öltözött hölgy jelent meg, és pont őt pécézte ki magának, és úgy szólította meg, mintha régi ügyfele lenne, és egész este külön őt egzecíroztatta. A volt barátnő persze ahelyett, hogy epekedve nézett volna, párjával együtt hisztérikus nevetésben tört ki, és csak a függöny legördülte mentette meg balszerencsés hősünket. Tisztára, mint a moziban.

(Forgetting Sarah Marshall – hazai bemutató: 2008. április 24.)

UIP