a_nagy_fuzet-poszter

A második világháború vége felé a nagyvárosi emberek a légiriadók és az éhhalál fenyegető árnyéka között tengődnek. Egy kétségbeesett fiatal anya tizenhárom éves ikerfiait vidéken élő nagyanyjukra bízza, annak ellenére, hogy az öregasszony egy kegyetlen és brutális alkoholista. A falusiak csak “banyának” nevezik, mert a pletykák szerint annak idején megmérgezte a férjét. A korábban széltől is óvott ikreknek meg kell tanulniuk túlélni ebben az új, kegyetlen közegben. Ráébrednek, hogy az egyetlen mód megbirkózni a felnőttek abszurd és embertelen világával, ha teljesen érzéketlenné és könyörtelenné válnak. Megtanulják függetleníteni magukat az éhségtől, a fájdalomtól és az érzelmektől, hogy képesek legyenek elviselni a jövő nehézségeit. Megkezdik tehát sajátos tanulmányaikat: a Biblia olvasásával erősítik szellemüket és idegen nyelveket tanulnak. Minden nap edzik testüket és elméjüket. Tűzbe tartják kezüket és késsel vágják meg lábukat, karjukat, mellkasukat, majd rögtön alkoholt öntenek a sebekre. Érzéketlenné teszik magukat a sértések ellen és megtanulják figyelmen kívül hagyni a gyengédség és szeretet legapróbb jeleit. Az ikrek mindent feljegyeznek, amit a háború alatt megtapasztalnak. Amikor az apjuktól kapott nagy füzetbe írnak, be kell tartaniuk saját szigorú szabályaikat: a szöveg legyen mentes minden érzelemtől, a feljegyzések legyenek precízek és objektívek. Az idő múlásával beavatást nyernek a korrupció és horror bugyraiba is ebben a háború tépázta világban. Egy kicsapongó életet élő, álszent pap megnyilatkozásait kell hallgatniuk a hitről, miközben látják, ahogy katonák menekülteket terelnek a halálba; és tanúi az önző kegyetlenkedéseknek is, melyekkel szomszédaik gyötrik egymást. A háború végén a Felszabadulás hozza a legrosszabb pillanatokat mindközül: a falusiak és a rokonság köreiben terjedni kezd a nemi erőszak és az öngyilkosság. Édesanyjuk visszatér egy rövid és hátborzongató találkozás erejéig, apjuk pedig megalkuvóan csatlakozik hozzá a végső képben, mely egy apagyilkosság után az ikrek végső elszakadásához vezet.

A nagy füzet posztmodern háborúellenes dráma, nagyhatású parabola arról, milyen pusztító hatással van a háború a gyermeki pszichére.

“Nekem nem kell tőletek a gyümölcs, a hal, meg a tej. Azt lopni is tudom. Én azt akarom, hogy szeressetek. Senki se szeret. Még az anyám se. De én se szeretek senkit. Se az anyámat, se titeket. Gyűlöllek benneteket.”

Eredeti cím: Le Grand Cahier | Műfaj: szinkronizált magyar-német-osztrák-francia háborús dráma | Rendező: Szász János | Játékidő:  109 perc | Zene: ismeretlen | A film forgalmazója: Budapest Film | Hazai mozi bemutató: 2013. szeptember 19. | Főszereplők: Molnár Piroska, Gyémánt László, Gyémánt András, Ulrich Matthes, Bognár Gyöngyvér, Ulrich Thomsen, Tóth Orsolya, Derzsi János, Kiss Diána, Kovács Lajos, Székely B. Miklós, Réthelyi András | Korhatár: 16

A nagy füzet előzetes