Overnight mozi poszterVas Péter 35 éves sztárbróker. Élete mindeddig könnyed léhaságban. Nagy pénzek jöttek, nagy pénzek mentek. Magánéletének fontosabb eseményeit többnyire lekéste, házassága is szinte észrevétlenül kifújt. A film egy nap történetét meséli el. Egy napét, amikor minden megváltozik. Pedig ez a nap is úgy indul, mint a legtöbb másik: Egy ismeretlen lány mellett ébred, taxiba ül, hogy épp beérjen a reggeli piacindításra.

Ekkor azonban egy – a mobiltelefon hálózatokat érintő – terrortámadás miatti aggodalmában legnagyobb német ügyfele hirtelen úgy dönt, hogy másnapra vissza akarja kapni egész befektetését, méghozzá az előre, óvatlanul beígért fix hozammal. Péter csak ekkor ébred rá, hogy ezt a követelést csak többszáz-milliós hiánnyal tudná teljesíteni. Ráadásul magánszámlái sem állnak jól és barátai körében sem számíthat ilyen mértékű, főleg ilyen gyors hitelre. A napon belüli sorscsapásoknak azonban még koránt sincs vége.

Ismeretlen feladótól pozitív terhességi tesztet kap. Az apa nyilvánvalóan Ő, de ki lehet az anya? Egyetlen napja van, és ezen számos súlyos döntést kell meghoznia. Mindezt úgy, hogy nem tudhatja, hogy másnap nem kell-e börtönben ébrednie. Egyetlen esély marad. Egy illegális „overnight” akció. Az időeltolódást kell kihasználnia: amikor a tőzsdék nyitnak Távol-Keleten, Európában még éjszaka van. Ha szerencséje van reggelre minden megoldódhat. De vajon nyerhet-e ebben a játékban és megoldhatja-e katasztrofális magánélete problémáit 24 óra alatt? Versenyfutás az idővel Budapest, Berlin és Bombay között.

Török Ferenc nemzedéki trilógiájának (Moszkva tér, Szezon) befejező darabja
Elég lehet-e 24 óra az összes problémádra?

Eredeti cím: Overnight | Műfaj: magyar – német filmdráma | Rendező: Török Ferenc | Játékidő: 92 perc | Zene: | A film forgalmazója: Budapest Film | Hazai mozi bemutató: 2007. október 4. | Főszereplők: Bodó Viktor, Nagy Ervin, Pető Kata, Eszenyi Enikő, Máté Gábor | Korhatár: 16 | Overnight IMDb

overnight626