Párizs – Manhattan (Paris – Manhattan) 2012

Párizs - Manhattan, film plakátA romantikus vígjáték középpontjában a maga teremtette álomvilágban élő, Woody Allen- rajongó, csinos gyógyszerész lány, Alice (Alice Taglioni), és a földön két lábbal járó Victor (Patrick Bruel) egymásra találásának története áll. Alice-t magába zárkózó, környezete ellen lázadó kamaszlányként ismerjük meg, aki 15 éves korában beül a moziba egy Woody Allen filmre, s ez az élmény gyökeresen megváltoztatja az életét. Woody „beszél hozzá” a szobája falán elhelyezett hatalmas poszterről, ő lesz az, aki s legjobban megérti őt, akivel meg tudja beszélni problémáit. Minél több filmjét látja, annál erősebb lesz a meggyőződése, hogy a jó filmek képesek az embereket megváltoztatni. Ezt a meggyőződését gyógyszerészi munkájában is érvényesíti. Amikor csak teheti, depressziós, az élet terheit cipelő vevőinek gyógyszerpirulák helyett gyakorta DVD-t nyom a kezükbe: reggel, délben és este történő „alkalmazásra”. A család nagy nyomást gyakorol rá, szeretnék a lassan 30 éves Alice-t férjhez adni, de ezek a próbálkozások mind kudarcot vallanak, hiszen egyetlen kiszemelt férfiú sem tudja megközelíteni azt az eszményt, amit az ő szemében Woody Allen képvisel. Victor, akinek van egy biztonságtechnikai cége, ahol ravaszabbnál ravaszabb riasztó- rendszereket fejleszt ki, ez pedig bejárást is biztosít számára a leggazdagabb párizsi családokhoz. Így kerül aztán Alice „útjába” is. Victor élete egy teljesen más világ, ahol a racionalitás határoz meg mindent. Ő az, aki nem látott még egyetlen Woody Allen filmet sem, Alice első benyomásai szerint egy érzéketlen tuskó. Persze hamar kiderül, ez azért nem egészen így van. Victor egy boldog pesszimista, míg Alice egy megkeseredett optimista, s úgy tűnik, az ilyen erős ellentétek vonzzák egymást. Victor a film végére valóra tudja váltani Alice legnagyobb álmát is egy véletlen alkalom közrejátszásával, hogy a valóságban is találkozhasson imádott eszményképével, Woody Allennel. Ez a személyes találkozás a filmben slusszpoénként megvalósul, de ekkorra már Victor az, aki a mindent jelenti Alice számára.

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím: Paris – Manhattan | Műfaj: feliratos francia romantikus vígjáték | Rendező: Sophie Lellouche | Játékidő: 77 perc | Zene: Jean-Michel Bernard | A film forgalmazója: CineReal Kft. | Hazai mozi bemutató: 2012. szeptember 27. | Főbb szereplők: Alice Taglioni, Patrick Bruel, Marine Delterme, Woody Allen | Forgatókönyv: Sophie Lellouche | Korhatár: 12

Párizs – Manhattan előzetes

Oszd meg!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük