Repcsik_poszterA Disney legújabb, akciókkal teli animációs kalandfilmjében Rozsdás, a nagy szívvel rendelkező ám egyszerű kisvárosi permetezőgép arról álmodozik, hogy egyszer majd részt vehet egy magasan szálló és féktelen légiversenyen. Az sem igazán tartja vissza, hogy nem éppen efféle őrült hajszákra tervezték, ráadásul repülő létére tériszonya is nehezíti életét. Ezért egy visszavonult haditengerészeti veterán géphez, Kapitány Riley-hoz fordul, aki segít hősünknek abban, hogy részt vehessen a híres versenyben, és bizonyíthasson a nem éppen tisztességes eszközeiről ismert címvédő bajnok, Ripslinger ellen. Rozsdás bátorsága nagy próbatétel előtt áll, hiszen életében először olyan légi magaslatokat járhat meg, amelyekről korábban álmodni sem mert, esélytelenként induló szárnyalása pedig felemelő inspirációval szolgál majd a kis repcsinek szurkoló világ számára.

A Repcsik 2013. augusztus 15-én szállnak fel a hazai mozik vásznain.

Jegyzetek:

• Rozsdás eredeti hangjának a készítők első ízben Jon Cryert (Két pasi meg egy kicsi) kérték fel, ám ő később kiesett a projektből, a helyére pedig Dane Cook (A kabalapasi) ugrott be.

• Noha a Repcsik a két epizódot is megélt nagysikerű Verdák című Pixar-animáció világából röppentek ki, e film mégis vegytiszta Disney-rajzfilm, melynek egyetlen kötődése a Pixarhoz annyi, hogy a Verdák rendezője, John Lasseter vállalta el a produceri feladatokat.

• A Csavaros Osztag két katonája Echo és Bravo eredeti hangjait Val Kilmer és Anthony Edwards kölcsönzik, akik együtt szerepeltek az 1986-os Top Gunban (előbbi Icemanként, utóbbi Goose-ként), így ez egyfajta tisztelgés a világsikernek örvendő egykori vadászrepülős film előtt.

• A Repcsik rendezője, Klay Hall irányította a 2009-es Csingiling és az elveszett kincs munkálatait, míg a forgatókönyvíró Jeffrey M. Howard vetette papírra a 2008-as Csingiling, valamint a 2010-es Csingiling és a nagy tündérmentés című Disney-animációk szkriptjeit.

Eredeti cím:  Planes | Műfaj: szinkronizált amerikai animációs film | Rendező: Klay Hall | Játékidő:  95 perc | Zene: Mark Mancina | A film forgalmazója: Fórum Hungary | Hazai mozi bemutató: 2013. augusztus 15. | Eredeti hangok: Dane Cook, Val Kilmer, Teri Hatcher, Julia Louis-Dreyfus, John Cleese, Brad Garrett, Anthony Edwards, Priyanka Chopra | Korhatár: 6

Repcsik – magyar poszterek

Repcsik – képek

Repcsik szinkronizált magyar nyelvű előzetes

https://youtu.be/kTSLO2MDSWw