Séraphine egy tenyeres-talpas, toprongyos takarítónő, de kezében az anyag, legyen az állati májból kicsorgó vér, a templom gyertyáiból elcsent faggyú, vagy a rét virágai, csodává válik, a művészet csodájává. Martin Provost filmje Séraphine de Senlis, eredeti nevén Séraphine Louis (1864-1942), a naív festészeti irányzathoz sorolt festőnő élettörténetét meséli el.
“A film legnagyobb érdeme talán éppen az, hogy az egykor élt Séraphine de Senlis különös festményeit megmutatja a mai nagyközönségnek: a fantasztikus, lángoló színek, az egymásba fonódó, boszorkányos bujasággal összetekeredő növényi motívumok ma is csodálatot ébresztenek.”
(Transilvanian International Film Festival – festival report)
A fáradságos napi munka után éjjel festett, titkos elszigeteltségben, míg meglehetősen nagy gyűjteménye felfedezésre nem került. Wilhelm Uhde, német műgyűjtő fedezte fel 1912-ben a műveket. Találkozott Séraphine egy almás csendéletével szomszédlátogatása alkalmával. Megdöbbenve veszi tudomásul, hogy a család takarítónőjének kezei, melyekkel a padlót súrolja, aranyat érnek.
A középkorú, fura tekintetű, bicegő asszony minden megtakarított pénzét fehér festékre költi és szűkös kis lakásának szentélye előtt énekkel és festéssel hódol Istenének. Furcsa alakját és a környezete által lenézett alkotásait csak új munkaadója, a német műgyűjtő értékeli. A műgyűjtő felismeri Séraphine-ben a tehetséget, de a világháború közbeszól és újra csak a szegénység és nélkülözés marad a nő számára. Séraphine azonban nem környezetétől kapja az alkotás készségét és elhivatottságát, a szűkös időben még nagyobb szenvedéllyel és megszállottsággal fest. Festményeinek gyarapodásával, elismertsége és anyagi helyzete is javul, de egyúttal őrülete is. Naiv hite és természetközelsége az alkotás őrjöngésévé és túlságává válik. Séraphine tragédiája a mindenkor alkotó művész romantikus ideáljának képévé, és a művészet erejének és hatalmának kifejezőjévé válik.
Önmagát képezve éri el művészeti eredményeit. Festményeinek színei és ismétlődő mintái sajátos intenzitással hatnak a szemlélőre. Képeit saját pszichéjének kivetüléseként is felfoghatjuk. Haragos hangulatának leképeződése, mely az eksztázisból indul, az összes érzelmi lépcsőfokon keresztül egészen a lelki betegségig ér.
Séraphine figurája a színészi alakítás révén válik igazán maradandóvá és a nézők számára átélhető valóságos alakká. A festőnő természetközeliségének és misztikus hitének művészi látomásai nem egyszerűen csak a megfestett képekben fejeződnek ki, hanem a film képi világa is ezt a misztikus szépséget, a világ buja és fenséges ornamentikáját mutatja. Természet és alkotás misztériumát tematizálja a film, de egyúttal olyan alkotói személyiséget és életművet mutat be, amelyet kevesen ismernek a művészettörténészek és műgyűjtők szűkös rétegén kívül.
Eredeti cím: Séraphine | Műfaj: francia-belga életrajzi dráma | Rendező: Martin Provost | Játékidő: 125 perc | Zene: Michael Galasso | A film forgalmazója: Anjou Lafayette | Hazai mozi bemutató: 2011. november 17. | Főszereplők: Yolande Moreau, Ulrich Tukur, Anne Bennent
Fesztiváldíjak, jelölések:
- 2010 National Society of Film Critics Awards (USA)
legjobb színésznő díja (Yolande Moreau), - 2009 César Awards
legjobb film díja
legjobb színésznő díja (Yolande Moreau),
legjobb operatőr díja (Laurent Brunet),
legjobb zene díja (Michael Galasso),
legjobb díszlet díja (Thierry François), jelmez díja (Madeline Fontaine)
legjobb forgatókönyv díja (Marc Abdelnour, Martin Provost)
legjobb rendező- és legjobb hang- jelölés - European Film Awards
legjobb színésznő (Yolande Moreau)- jelölés - Los Angeles Film Critics Association Awards
LAFCA Award (Yolande Moreau) - Lumiere Awards
legjobb színésznő díja (Yolande Moreau) - Newport Beach Film Festival
legjobb színész (Ulrich Tukur), színésznő, rendező és forgatókönyv díja - 2008 Cairo International Film Festival
legjobb színésznő díja
