Évek óta menekül a felfoghatatlan, veszélyes erők elől Heather Mason és apja, Harry. Eddig mindig egy lépéssel előbbre jártak, azonban most, 18. születésnapjának estéjén rémisztő látomások kínozzák a lányt, ráadásul apja is eltűnik. Rá kell döbbennie, hogy nem az, akinek hitte magát. Ez a felfedezés a mélybe húzza, egy démoni világba, Silent Hillbe, ahol akár örökre ott ragadhat.

A Silent Hill – Kinyilatkoztatás 3D a Konami által kreált, nagy népszerűségnek örvendő túlélő horror videojáték szérián alapszik, de ez a film nem csupán egy adaptáció, hanem egy olyan történet, ami kifejezetten nagyvászonra készült. Habár ez a Christophe Gans rendezte 2006-os Silent Hill – A halott város folytatása, önmagában is megállja a helyét. Azok számára is igazi szórakozást tartogat, akik nem látták az első részt.

A Michael J. Bassett (Solomon Kane, A végzet őrei) írta és rendezte Silent Hill – Kinyilatkoztatás 3D című horror színészgárdájának bizonyos tagjait már az előző részből is ismerjük: Sean Bean-t (A Gyűrűk Ura, Trónok harca) és Deborah Kara Unger-t (Játsz/ma, 88 perc, The Samaritan), valamint Radha Mitchell-t (A tűzben edzett férfi, A tébolyultak) is. Továbbá fiatal tehetségek mint Adelaide Clemens (X-Men kezdetek: Farkas, és a készülő A nagy Gatsby és No One Lives) és Kit Harington (Trónok harca) valamint olyan híres kultszínészek mint Carrie-Anne Moss (Mátrix, Disturbia) és Malcolm McDowell (Mechanikus narancs, A némafilmes) is szerepelnek a filmben.

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím:  Silent Hill: Revelation 3D | Műfaj:  szinkronizált amerikai-francia film | Rendező: Michael J. Bassett | Játékidő:  94 perc | Zene:  Jeff Danna, Akira Yamaoka | A film forgalmazója:  Fórum Hungary | Hazai mozi bemutató: 2012. november 1. | Főszereplők: Sean Bean, Kit Harington, Carrie-Anne Moss, Malcolm McDowell, Radha Mitchell  | Korhatár: 18

Silent Hill: Kinyilatkoztatás 3D magyar feliratos előzetes