A németek a mai napig keresik az okait, hogy az NSZK-ban a 60-as évek egyetemi ellenkultúrájából hogyan nőtt ki a 70-es évtized szélsőbalos terrorizmusa. Van abban valami ellentmondás, hogy az emberrablások, robbantások időszakát számos film ábrázolta, míg a káosznak megágyazó, annak okait hordozó 60-as éveket jóval kevésbé elemezték a filmvásznon.
A témába vágó legutóbbi mozi is a fentebbi aránytalanságot erősítette. A 2008-as Baader Meinhof csoport hollywoodi feszességgel/felületességgel vágtatott át a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) történetén. A csoport hírhedt akcióira koncentráló film, bár Oscarra is jelölték, mégis jócskán hagyhatott hiányérzetet a nézőkben. A romantikus forradalmi eposzból a hogyanokat megismertük, a miérteket viszont fel sem tették az alkotók.
Nem csoda hát, hogy hamarosan elkészült a radikális mozgalmakról a következő német alkotás, a 2011-es Berlini Filmfesztiválon Alfred Bauer díjjal kitüntetett Ki, ha nem mi?! Andres Veiel rendező a dokumentumfilm felől érkezett, a 2001-es Black Box BRD-ben már vizsgálta a RAF újraegyesítésig elnyúló történetét. Mostani játékfilmes bemutatkozásában a 60-as évek újbaloldali diákmozgalmainak bemutatásával tulajdonképpen a Baader Meinhof csoport előzményeit és indítékait térképezi fel. Így érthetjük meg azt a kort, amely a fiatalok elé szegezte a szüleik múltjával való szembenézés felelősségét, a „Ki, ha nem mi?!” kérdését.
A téma bemutatása is jelentősen eltér a Baader Meinhof csoport-étól. A diáklázadások korát egy nagyszámú csoport helyett egy párkapcsolat dinamikáján keresztül ábrázolja; mélyebb lélektani motivációkkal, szélesebb társadalmi kontextusban, visszafogottabb eszközöket használva. Így azt nyeri, ami a 2000-es évek népszerű, de giccses német történelmi tablóiból hiányzik: a drámai hitelességet.
A Ki, ha nem mi?! Bernward Vesper író szemszögéből meséli el Gudrun Ensslinnel lezajlott viharos szerelmüknek a történetét. Gudrun személye tehát összekapcsolja a két filmet. Miközben Gudrun politikailag egyre elkötelezettebbé válik (eljutva egészen a RAF megalapításáig), a fiú megőrzi mérsékelt, értelmiségi távolságtartását – egészen addig, míg Gudrun el nem hagyja a sokkal határozottabb Andreas Baader-ért. A többi már történelem, s nagyjából itt veszi kezdetét a Baader Meinhof csoport sztorija, összeérve filmünk befejezésével.
A mozi, ahogy a Baader Meinhof csoport is, hosszú időt fog át és emiatt néha ugrik a kapcsolat bemutatása során, van némi kronológia-jellege. Azonban legtöbbször jól integrálja a magánéleti szálat a korrajzzal, bár a kor slágereire klipesített archív felvételek talán túl direktek. Így egyszerre lehet személyesebb a forrongó 60-as évek sokszor látott illusztrációinál és „közérdekűbb” egy magánéleti amour fou-drámánál. Sőt, ahogy Bernward (aki kicsit minket, a csendes többséget is megtestesíti) kívülállása lassan ellehetetlenül, a film megrázó erejűvé válik…
A Ki, ha nem mi?! hasonlóan egy félig kívülálló sorsán keresztül húzza be a nézőt a hétköznapi logikán túli világba, mint tette azt a terrorizmus korának egyik legszemélyesebb hangú filmje, Margarethe von Trotta 1981-es Ólomidő című alkotása.
A rendezőt legsűrűbben kiváló színészválasztásáért méltatták, ami a Baader Meinhof csoport bántóan sematikus főhős-triója után igazi kárpótlás. Lena Lauzemis Gudrun-alakítása csupa élet, vibráló intelligencia és rámenősség, míg August Diehl (Bernward) férfija egy családi örökségét cipelő, útkereső, kívülálló értelmiségi alak. De mindkét karakter sebezhető, önpusztító, irracionális oldala is feltárul.
A film visszafogott, semleges látványvilága mellőzi a témába kódolt csapdákat: a retrodivat meglovagolását vagy a forradalmi romantikát. A díszleteket, ruhákat funkcionálisan használják, nem hangsúlyozzák túl a korhűséget. A kameramunka kerüli mind a dokumentarista keresetlenséget, mind a látványos beállításokat; semlegessége a természetesség látszatát kelti.
A „fiúk nemzedéke” (és világviszonylatban a hatvanas évek ellenkultúrája) volt talán az utolsó generáció, amelyikben volt igény még rákérdezni a világ menetére és főleg merészség nekimenni (ha elfogadhatatlan eszközökkel is) a szemmel láthatóan igazságtalan rendnek. A kor elmúlt, a világ meg maradt olyan, amilyen, és ellentmondásosságában lassan a fejünkre dől. A „Ki, ha nem mi?!” kérdésre azóta sincs jelentkező.
Díjak: Berlini Filmfesztivál, 2011, Alfred Bauer”-díj (új perspektívák a művészetben); A Német Művészmozik Szövetségének díja
[scg_html_vizszintes_vonal]
Eredeti cím: Wer wenn nicht wir / If Not Us, Who? | Műfaj: feliratos német történelmi film | Rendező: Andres Veiel | Játékidő: 124 perc | Zene: Annette Focks | A film forgalmazója: Cirko Film | Hazai mozi bemutató: 2012. január 19. | Főszereplők: August Diehl, Joachim Paul Assböck, Rainer Bock, Sebastian Blomberg, Till Florian Beyerbach
[nggallery id=284]
Vörös Hadsereg Frakció előzetes
