2016. november 8-13. között tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amely idén is rengeteg érdekes filmmel és témával várja az érdeklődőket.

Idén is mintegy 62 film érkezik a fesztiválra több mint 30 országból.

A vetítések és a kerekasztal beszélgetések mellett idén is lesz DocLab workshop és ingyenes délelőtti vetítések középiskolásoknak a Diákverzió keretében. 

Idén a budapesti programot követően november 17-19. között Pécsett, Székesfehérváron és Szegeden is vetítik a Verzió filmjeit.

 13-verzio-nemzetkozi-emberi-jogi-dokumentumfilm-fesztival

A PROGRAM SZEKCIÓI 

Nemzetközi panoráma – válogatás a legújabb nemzetközi rövid- és egészestés, kreatív, emberi jogi dokumentumfilmekből.

A beválogatott filmek emberi jogi problémák széles skáláját mutatják be, melyek nemzetközi vagy lokális szinten meghatározzák hétköznapjainkat. 

Magyar panoráma – aktuális társadalmi problémákra és emberi jogi kérdésekre fókuszáló magyar dokumentumfilm-válogatás a legfrissebb alkotások közül. 

ZOOM-IN Diákfilm-verseny – versenyprogram elsőfilmeseknek és diákoknak.

Diákverzió  délelőtti vetítéssorozat, melyre azokat a középiskolásokat várjuk,, akiket érdekelnek az emberi jogi kérdésekkel foglalkozó kortárs filmek, és szívesen beszélgetnek is róluk.

Tematikus Blokkok

Úton és otthon  menekültek integrációja. A menekültügy kérdésein belül szekciónk idén az integrációra és az aktív cselekvésre koncentrál, a vetítések után beszélgetéseket szervezünk a Magyar Helsinki Bizottsággal együttműködésben.

A menekültekről tavaly megkezdett vita folytatásaként a migráció és integráció problémáját járja körül nyolc film és a Magyar Helsinki Bizottsággal együttműködésben szervezett három panelbeszélgetés. A migráció kérdését globális szinten elemezzük, kezdve a svéd és német menedékkérési rendszer működésétől a moszkvai tádzsik vendégmunkások életén át a Mianmarból Kínába menekülő ta’ang kisebbség sorsáig.

A jég hátán – az északi sarkvidék környezeti átalakulását, a geopolitikát és az őslakosok jogait kutató dokumentumfilmek

Ez a válogatás  a klímaváltozásra és az északi őslakosok életmódjára fókuszál. A filmek azt vizsgálják, hogy az inuit, számi, nyenyec és egyéb kultúrák hogyan alakítják a környezetüket és hogyan alakulnák át maguk is e változások hatására. A vetítéseket a Dán Nagykövetséggel együttműködésben szervezett klímakonferencia egészíti ki, koncert és kiállítás kíséri. A program kurátora Anna Stenport és Scott MacKenzie.

 1956, a médiaforradalom  válogatás a szomszédos szocialista országok 1956 őszén készített filmhíradóiból, a mozgóképes propaganda mediális sajátosságait és eddig kevéssé vizsgált oldalát kutatja

A korszak kiemelt médiuma a filmhíradó , a tömegtájékoztatás egyetlen kiemelt médiuma volt. Világos, hogy a magyar forradalomról, a magyarországi eseményekről a szomszédos szocialista országok híradói is csak az ideológiai keretek betartásával számolhattak be – ha beszámoltak egyáltalán. Ezért érdekes és tanulságos bemutatni ezeket a kisfilmeket. Láthatjuk, hogyan, milyen kontextusban, miféle kommentárral és körítéssel értelmeződött a magyar forradalom a szocialista  országok híradóiban. A program kurátora Varga Balázs filmtörténész

DocLab workshop – Az integráció útjai  a workshop idén az integráció lehetséges folyamataira fókuszál, tapasztalt és kezdő filmeseknek kínál lehetőséget egy saját rövidfilm vagy trailer elkészítésére

A fesztivál ideje alatt megrendezett workshop fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget a kezdeti vagy félkész fázisban lévő filmfelvételek és koncepciók kidolgozására. A munkafolyamatot nemzetközileg elismert filmes szakemberek mentorálják a forgatókönyvírástól a vágásig. Az elkészült alkotásokat, jellemzően rövidfilmeket, a fesztivál végén mutatjuk be a nagyközönségnek, majd a YouTube csatornánkon keresztül ingyenesen elérhetővé tesszük őket. 

A program a CEU Media Laborral együttműködésben szervezik

DunaDock Pitching Fórum és Masterclass – Háromnapos workshop, mely során Európa élvonalbeli dokumentumfilmes szakértői segítenek projektfejlesztésben és megtanítanak, hogyan kell összevágni egy szuper trailert úgy, hogy a nemzetközi fórumok is tárt karokkal várjanak. A DunaDOCK Fórumra beválogatott filmtervek rendezőjének/producerének nyilvános pitchre, és nemzetközileg elismert tutorokkal való személyes konzultációkra lesz lehetősége. Az utolsó nap nyilvános Pitching Fórumán a legjobb project&trailer alkotója lehetőséget nyer Közép-Európa legfontosabb koprodukciós fórumán, a prágai East Doc Platformon megfigyelőként résztvenni. A MasterClass sem marad el!  Esténként díjnyertes dokumentumfilmeket vetítenek, amit MasterClass követ a meghívott alkotók előadásában.

A 13. Verzió Fesztivált a Verzió Film Alapítvány és az OSA Archívum szervezi.

www.verzio.org 

Helyszínek: Toldi Mozi Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky út 36-38., tel.: 459-5050, Művész Mozi Budapest, VI., Teréz krt. 30. tel.: 459-5050, Kino Café Mozi Budapest, XIII., Szent István krt. 16., tel.: 459-5050, Art+ Cinema Budapest, VII., Erzsébet krt. 39,, tel.: (20) 239-1575, Blinken OSA Archivum Budapest, V., Arany J. u. 32., tel.: 327-3250, Magnet Közösségi Ház Budapest, VI.,  Andrássy út 98,, tel.: (20) 583-4819

Bérlet: 5000 Ft 

Jegyárak: 1000 Ft

Bérletek a Toldi Mozi és a Művész Mozi pénztáraiban kaphatók október 26-tól.

www.verzio.org

www.facebook.com/verziofilmfest

info@verzio.hu

A fesztivált megnyitja Schilling Árpád rendező

  1. november 8., 19.00 óra, Toldi mozi

A Verzió nyitófilmje:

Sonita

Németország & Svájc & Irán / 2015 / 91 min / fárszi & dari 

Rendező: Rokhsareh Ghaem Maghami

Egy bátor afgán lány zenei karrierje és jövője kerül veszélybe, amikor anyja úgy dönt, eladja feleségnek. Néhány drámai fordulat után maga a filmrendező veszi kezébe az ügyet. Közönségdíj és A zsűri díja, IDFA, 2015

A vetítés után vendégünk a film rendezője, akivel Oksana Sarkisova, a fesztivál igazgatója beszélget.

Verzió – Közöm van hozzá

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Magyarországon egyedüliként képviseli az emberi méltóságot és közös társadalmi ügyeinket nemzetközi dokumentumfilmeken keresztül.

Az elmúlt 12 évben a Verzió több mint 70,000 látogatót vonzott és több mint 600 dokumentumfilmet mutatott be. A program évről-évre kreatív, kiváló dokumentumfilmekből áll, melyek napjaink legsürgetőbb ügyeivel vetnek számot: szegénység, polgárháború, háborús bűnök, terrorizmus, válságzónák, klímaváltozás, politikai elnyomás, sajtószabadság, kisebbségek, nacionalizmus, idegengyűlölet, rasszizmus, migráció, esélyegyenlőség, sztereotípiák, a nők jogai, a gyermekek és fiatalkorúak szocializációja, nemi szerepek, szexuális kisebbségek, szerhasználat, korrupció, családon belüli erőszak, a társadalom margóján élők, kirekesztettek, betegséggel és fogyatékkal élők. Olyan különleges műveket mutatunk be a hazai közönségnek, amelyek tanúságot tesznek a jelenről, reflektálnak a múltra, együttérzést keltenek és kreatív módon közelítenek alanyaikhoz.

A vetítések mellett a programban szereplő filmek alkotóival és az emberi jogi ügyek mellett elkötelezett civil szervezetek közreműködésével szervezünk kerekasztal beszélgetéseket, közönségtalálkozókat és nyílt vitafórumokat. E találkozók alkalmával lehetőség nyílik a közönség és a szakma párbeszédére, a filmes eszközök lehetőségeinek megvitatására, elgondolkodhatunk a dokumentumfilmek közvéleményre történő hatásáról, a filmszakma társadalmi szerepvállalásáról. Programjaink legfőbb célja bevonni a nagyközönséget az emberi jogi ügyekről történő diskurzusba, valamint hozzájárulni a médiaismeret és kritikai gondolkodás fejlődéséhez.

Workshopok és nemzetközileg elismert szakemberek által vezetett mesterkurzusok segítségével igyekszünk hozzájárulni emberi jogi ügyeink és a filmszakma közös, nemzetközi fórumának kialakításához, mellyel a hazai dokumentumfilmesek egyedülálló lehetőséget kapnak a nemzetközi vérkeringésbe történő bejutásra. 

Mindenkit várunk szeretettel idén is a 13. Verzión november 8 és 13. között! Budapest, 2016. november 8-13. Toldi Mozi | Művész Mozi | Kino Café Mozi | Art+ Cinema |  Blinken OSA Archívum | Magnet Közösségi Ház

13th Verzio Film Festival – Because I care // Közöm van hozzá