Ismert filmes szakemberekből áll össze a két zsűri

Idén 106 országból mintegy 1374 filmet neveztek a VIII. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztivál két – nemzetközi és Kárpát medencei – filmszemléjére. Immár publikus, hogy a nemzetközi filmek zsűrijének tagjai Szalay Péter Balázs Béla díjas dokumentumfilm rendező, ifj. Vitray Tamás operatőr, biológus, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője és egy korábbi díjazott, Takács Rita szerkesztő-rendező lesznek, míg a Kárpát medence természeti értékeit összegyűjtő filmjeit Széll Antal környezetvédelmi szakember, fotós, operatőr,

Kátai Róbert rendező és Németh Beatrix televíziós szerkesztő bírálja majd el. 2022-ben egy új kategóriába, a Third Eye versenyprogramba amatőr filmesek jelentkezhettek. Az ingyenesen látogatható VIII. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztiválon a filmek mellett színes családi programokkal találkozhatnak mindazok, akik május 27-29. között ellátogatnak a gödöllői Királyi Kastélyba.

Világszerte elismert stúdiók és alkotók legújabb produkciói versenyeznek majd a zsűri és a nézők elismeréséért május 27-29. között a VIII. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztiválon. Idén 106 országból mintegy 1374 filmet neveztek, köztük a világ olyan vezető természetfilm stúdiói, mint a Terra Mater Factual Studios, a Marco Polo Film AG, vagy az Albatross World Sales is elküldte filmjeit. A nagy nemzetközi filmkészítők mellett a legismertebb hazai alkotók is jelen lesznek alkotásaikkal május 27-29. között a gödöllői Királyi Kastélyban. Török Zoltán, Mosonyi Szabolcs, Szendőfi Balázs, Molnár Attila Dávid, Tóth Zsolt Marcell és a Filmdzsungel Kft, Garai Cintia és a Wildlife Messengers eddigi filmjeit már jól ismeri magyar közönség. Most legújabb munkáikkal jelentkeznek.

Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi fesztivál zsűri

Immár publikus a két zsűri összetétele. A filmfesztivál nemzetközi szekciójának zsűrijében ismert filmes szakembereink válogatják majd ki a jók közül a legjobbakat. Szalay Péter Balázs Béla díjas dokumentumfilm rendező a nemzetközi program zsűri elnöke. Társa ifj. Vitray Tamás, operatőr, biológus, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője lesz, és ebben zsűritag az a Takács Rita szerkesztő-rendező, aki egy korábbi filmjével ugyanitt díjnyertesként szerepelt.

A filmszemle másik zsűrije a fesztivál Kárpát medence természeti értékeit összegyűjtő filmjeit bírálja el. Ennek elnöke Széll Antal környezetvédelmi szakember, fotós, operatőr lesz. Segítői a horgászati filmjeiről ismert Kátai Róbert, aki éveken keresztül volt fő szervezője e fesztiválnak, és a Duna Televízió tapasztalt szerkesztő-műsorvezetője, Németh Beatrix lesznek.

Újdonság, hogy a fesztivál filmes mustrájára, a Third Eye nevű versenyprogramba amatőr filmesek jelentkezhettek. A nagyszámú nevezés elsősorban itthonról érkezett. Számos általános iskolai osztály is jelentkezett kollektív produkcióval. Ezek között jó néhány olyannal is találkozott az előválogatást végző zsűri, amely szerkesztését és képi világát tekintve messze meghaladja az amatőrfilm kereteit.

A Kék Bolygó Alapítvány által meghirdetett és szervezett VIII. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztivál az ország egyik legnagyobb fenntarthatósági közönség programja és a legelismertebb, tematikus filmes seregszemléje.
A filmek mellett rendkívül gazdag program – előadások, kerekasztal beszélgetések, múzeum pedagógiai és kézműves foglalkozások, népi játszóház, gasztro kalandozások, utcabál és DJ programok várják majd a fesztivál látogatóit.
https://naturefestandfilm.com/