A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválról a Zsűri Díjával távozó  március 29-én kerül a hazai mozikba, azonban a 2. Frankofón Filmnapok keretében két budapesti és számos vidéki előadás keretében premier előtt látható.

A párizsi rendőrség gyerekvédelmi osztagának mindennapjait bemutató mozi itthon először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 18-as korhatár besorolást kapott (a forgalmazó jelenleg is várja a fellebbezés eredményét). Eközben külföldi karrierje tekintélyt parancsoló: a francia mozikban késő ősszel a legnagyobb hollywoodi kasszasikereket is maga mögé utasította a bevételi ranglistán, a francia Oscarnak számító, patinás César-díjátadón pedig a legígéretesebb fiatal színésznő (Naidra Ayadi) és a legjobb vágás (Laure Gardette és Yann Dedet) díját nyerte el.

Bár a hazai premierre egészen március 29-ig várni kell, a 2. Frankofón Filmapok keretében már premier előtt megtekinthető a film. Először a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti március 1-én (csütörtökön) és 2-án (pénteken), majd március 5-én Szegeden, március 10-én Szolnokon, március 15-én Debrecenben, március 24-én és 25-én Pécsett látható a film.

A Polisse-t Magyarországon a Mozinet Kft. forgalmazza.

Polisse előzetes