A budapesti artmozik vezetői 2010. év végi közgyűlésükön egyhangúan megállapították, hogy néhány hónapnál tovább nem futja a működési költségeikből – foglalta össze Pataki Ági, a Budapesti Artmozi Egyesület újonnan megválasztott elnöke.

Mint az a sajtóban is jónéhány hónapja nyomon követhető, a Magyar Mozgókép Közalapítvány zárolta támogatásait, már a korábban aláírt támogatási szerződésekre sem folyósít pénzt, illetve új támogatási szerződéseket egyáltalán nem köt, pályázati kiírásokat nem tesz közzé.

Ez a budapesti artmozik működését rendkívül érzékenyen érintette, hiszen számukra semmilyen más központi forrásból nincs biztosítva támogatás – így már 2010. májusa óta tologatják alapvető fenntartási költségeik – rezsi és bérek – kifizetését.

A vidéki kis mozik jelentős önkormányzati támogatásban részesülnek, így bár őket is rosszul érinti az MMK-források megszűnése, nem maradtak teljesen magukra problémáikkal.

A budapesti artmoziknak évi 500.000 látogatójuk van, az ebből befolyó nettó jegybevétel azonban csak felerészben marad a pénztárakban, hiszen a mozikban látható filmek vetítésének jogdíjköltségét ebből állják.

Összehasonlításképp: a Budapesti Operett Színház, bár egymaga 375.000 nézővel büszkélkedhet egy év alatt, 2,4 mrd forintnyi fővárosi támogatásban részesül.

Az artmozik, amelyek az értékes nemzeti filmeket, és a legmagasabb színvonalú európai filmeket juttatják el a nézőkhöz, a mozivezetők szerint ugyanolyan magas szintű kulturális célt szolgálnak, mint a könyvtárak, színházak, múzeumok, és ennek megfelelően kellene részesülniük központi és/vagy önkormányzati támogatásban is. Mintegy 160 millió forintos külön keret (ami a fenti példa alapján elenyésző egy színház éves támogatásához képest) elegendő lenne a kilenc mozi számára a lélegzetvételhez a 2010-es év elmaradt támogatásait kompenzálandó.

Az MMK utódintézményének felállásáig – ha egyáltalán lesz ilyen, hiszen erről egyelőre semmilyen hír nem tudható – elengedhetetlen volna az elmaradt támogatások legalább részbeni pótlása rendkívüli keretből, illetve a jövőbeni pályázati lehetőségek ésszerűbb átgondolása, egyeztetése. Mindennek hiányában a mozipiacon egyetlen alternatíva marad a fővárosban: a multiplex mozik kizárólagossága, ami enyhén szólva rémisztő jövőkép a valódi értékeket közvetítő filmek közönségének és a most felnövő, még bizonytalan ízléssel bíró fiatalok tömegeinek számára.

www.artmozi.hu