A mozis toplista élén tanyázik Angliában A dolgok állása című thriller, ezért szakemberek már azon tanakodnak, a siker talán új lelket lehel az összeesküvéses krimik műfajába. Mostanában ugyanis mintha leáldozott volna az ilyen filmeknek, egyesek szerint azért, mert a közönségtől túl sok odafigyelést követelnek, márpedig válság idején szórakozni megy a nép a moziba, nem gondolkodni.

Az angol sikerben egyébként az is szerepet játszik, hogy a film egy brit tévés minisorozat alapján készült, és a szigetország közönsége nyilván kíváncsi volt arra, mire mentek az amerikaiak a sztorival.

A főszerepet eredetileg Brad Pitt játszotta volna, de ő az utolsó pillanatban kiszállt, így ugorhatott be a helyére Russell Crowe. A sztár keményen védte az érdekeit a stúdióval szemben, végül megkapta, amit kért, vagyis 20 millió dollárt. Ezzel az a helyzet állt elő, hogy Crowe gázsija teszi ki a film költségvetésének egyharmadát. Az eddigi rekorder egyébként Bruce Willis: A hatodik érzék főszerepéért 20 milliót kapott, és másik 20 millióból készült maga a film.

A dolgok állása főhőse egy oknyomozó riporter, őt játssza Crowe. Amikor barátja, a szépreményű politikus – Ben Aflleck alakítja – gyilkossági ügybe keveredik, megpróbál segíteni neki. Ahogy kibogozza a szálakat, a legfelsőbb köröket érintő összeesküvésre bukkan… (State of Play – hazai bemutató: 2009. május 28.)

UIP