Egy vígjáték készítése csupa kacagás? Egyesek szerint igen. De amióta Todd Phillips rendező igazi rendőrségi sokkolóval akarta leforgatni a Másnaposok egyik jelenetét – állítólag csupán a Warner Bros. jogászai akadályozták meg benne –, sokan másképp gondolják. Például a Másnaposok színészei, akiknek a folytatás kedvéért már Thaiföldre kellett utaznia.

– A kilenchetes bangkoki munka olyan volt, mintha az Apokalipszis most-ot készítettük volna – emlékezik Bradley Cooper a Másnaposok 2. (Hangover Part II, hazai bemutató: május 26.) forgatására. – Végig piszkosak voltunk, izzadtunk, és a legtöbb jelenethez halvérrel kentek be minket. De ami a legrosszabb: a végére egészen megszoktuk.

A hírek szerint a kemény munka sok jót is hozott: összekovácsolta a csapatot: a Farkasfalka tagjai igazi barátokként tértek haza.

– Már most fogadni mernék, hogy a Másnaposok 2. nagyobb siker lesz az első résznél, mert sokkal őrültebb – mondja Bradley Cooper. – Akkor pedig lesz harmadik rész is. És sejtem, hogy nem fogok alkudozni: akár ingyen is megcsinálnám, hogy újra együtt hülyülhessek néhány hónapot a többiekkel.

IC Press