A Guerilla című magyar film csapata támogatja a Fortepan

Különleges, XXI. századi dagerrotípiák on-line jótékonysági árverése

2019. március 7-én kerül a mozikba Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla. Az 1849-ben játszódó történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszögön keresztül, közeli perspektívából mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét. A múlt és a jelen az emberek által kapcsolódik össze, ezért a Mozinet úgy döntött, olyan dagerrotípiákat készíttet, melyeken a jelenből vetítenek vissza egy-két szereplőt a szabadságharc korába.

A különleges, XXI. században készült, mégis teljesen hiteles technikával alkotott dagerrotípiák árverése ma kezdődik, a teljes bevételt a forgalmazó a Fortepan számára ajánlja fel.

Dagerrotípia

A dagerrotípia a világ első fotóeljárása, melyet Louis Daguerre és Nicéphore Niépce fejlesztettek ki 1837-ben. Ezüstözött rézlemezt políroztak, majd tisztítottak, mely így egy tükörhöz lett hasonló. Ezután jódgőzben érzékenyítették, amihez speciális fadobozt használtak. A fényérzékeny lemezt a kamerába helyezve exponálták, majd gyertyával melegített higany gőzével hívták elő. A kész kép az ezüst lemez utolsó emléke, egy tükörbe zárt pillanat. A dagerrotípia mai értelemben nem volt sokszorosítható, ezért gyakorlatilag minden megmaradt dagerrotípia fotó egyedi műtárgy.

Ez adta a forgalmazónak az ötletet, hogy a világosi fegyverletétel után játszódó Guerillához két dagerrotípiát készíttessen. Olyan képeket akartak létrehozni, amelyek akár az 1848–49-es szabadságharc idején is készülhettek volna. A dagerrotip eljárás rendkívül körülményes, és sok időt vesz igénybe, ezért végül Bakody Máté Mráz István analóg fotóiról készítette el a két XXI. századi, mégis teljesen hitelesen alkotott dagerrotípiát. A fotózás a film egyik forgatási helyszínén, a Dömörkapunál történt. A színészek tartása szándékosan merev, mintha valóban nagyon hosszú záridővel fényképezték volna őket. A képeken a színészek a filmbeli jelmezeiket hordják, amelyeket Szlávik Juli jelmeztervező állított össze és melyek között vannak eredeti XIX. századi ruhadarabok is!

A forgalmazó Mozinet úgy döntött, hogy az elkészült dagerrotípiákat árverésre bocsájtja és annak teljes bevételét a Fortepan számára ajánlja fel! Török András, a Fortepan kommunikációját végző Summa Artium igazgatója elmondta: „A Fortepan csapata nagy örömmel fogadja el a felajánlást – mi is a nemzeti emlékezetet építjük. Szeretnénk, ha a mai fiatalok megtanulnák, hogy a történelem nem velük kezdődik. Ha nem csak 1990 előtt készült képeket gyűjtenénk, ezt a két képet is feltennénk a portálra”.

Az árverés ma kezdődik a https://axioart.com/aukcio/2019-03-05/jotekonysagi-arveres-a-fortepan-reszere/teljes-katalogus linken. A képek 1 forintos kikiáltási árról indulnak és 1000 forint a licitlépcső. A történelem és a különleges fényképezési technikák iránt fogékony érdeklődőknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy tétjeiket megtegyék. A regisztráció ingyenes. A film díszbemutatója március 6-án, szerdán lesz. A képek vásárlói a képek mellé fejenként két jegyet nyernek az eseményre.

Guerilla

Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla 1849-ben, a világosi fegyverletétel után játszódik, mikor sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás (Váradi Gergely) korábban megszökött a sorozás elől, az öccse (Vilmányi Benett) vonult be helyette. Csak most, a vereség után csatlakozik a tizen-huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, de egy hazugsága folytán besorozzák, így maradnia kell. Közel kerül egy lányhoz (Mészáros Blanka), aki a sebesülteket ápolja, és akibe az öccse szerelmes: ez tovább szítja a fivérek közötti ellentéteket. Barnabásnak hamarosan olyan döntéseket kell hoznia, amelyeknek egyre súlyosabb következményei lesznek.

Oszd meg!
  • 1
  •  
  • 1
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük