A JUST SUPER című animációs filmet beválogatták a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyprogramjába, és itt lesz a film nemzetközi premierje is. A Berlini Nemzetközi Filmfesztivált február 16. és 26. között rendezik meg, ahol Kristen Stewart lesz a fesztivál zsűrijének elnöke. A Berlinale zsűrijének további tagjait később jelentik be.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál bejelentette a hivatalos versenyprogramját, amelyben a JUST SUPER című vidám és melegszívű animációs film is helyet kapott, miután Norvégiában már sikeresen bemutatták a helyi mozikban. Ez a történet az önmagunkban való hitről és a szuperhősökről szól és a Generation Kplus versenyprogramba választották be.
„Megtisztelő, hogy meghívást kaptunk a világ egyik legnagyobb közönségfilm-fesztiváljára – nem is kívánhattunk volna jobbat a film nemzetközi bemutatójára! A Generation Kplus valóban egyedülálló módon veszi komolyan a fiatal közönséget, ami tükrözi a Qvisten Animationnél meglévő folyamatos törekvéseinket. Ez egyszerűen….JUST SUPER!” — nyilatkozta a film producere, Åshild Ramborg.
A 3D animáció rendezője Rasmus A. Sivertsen, akinek neve jól cseng az animáció világában, és aki korábban a Berlini és Sanghaji Filmfesztiválon kiválasztott LOUIS & LUCA – MISSION TO THE MOON (2018), valamint a szintén a Sanghaji Filmfesztiválon beválogatott IN THE FOREST OF HUCKYBUCKY (2016) című filmet rendezte. A JUST SUPER-t Skandinávia legnagyobb animációs stúdiója, a Qvisten Animation és Åshild Ramborg (THE ASH LAD, 2017-2019; HOMESICK, 2015) és Stian Tveiten (CONGO, 2018) közreműködésével készült. Carter Goodrich (COCO, 2017; DESPICABLE ME, 2010-2017) nevéhez fűződik a karaktertervezés.
A TrustNordisk ügyvezető igazgatója, Susan Wendt így nyilatkozott a beválogatásról:
„Rendkívül büszkék és izgatottak vagyunk, hogy ez a remek animáció a Berlinalén, a magas színvonalú gyermekfilmekről ismert Generation szekcióban mutatkozik be világszinten. Egy film, amely emlékeztet minket arra, hogy mindannyian SZUPERHŐSÖK vagyunk! Gratulálunk az egész csapatnak ehhez az eredményhez.”

JUST SUPER
A 11 éves játékrajongó Hedvig élete a feje tetejére áll, amikor a vártnál jóval korábban kénytelen apját helyettesíteni, aki a város szuperhőseként lett ismert. Hedvig azonban nem szuperhős, és a kihívások sokkal nagyobbak, mint amire edző apja számított. Hamarosan rájön, hogy helyette sportos unokaöccsére, Adriánra kell összpontosítania. Hedvig lehangoltan és zavartan látogatja meg demens nagymamáját. Ahogy elkezd beszélni a helyzetről, a nagymama felragyog, és lelkesen reagál a fecsegésére. Egy valószínűtlen csapat alakul ki, és hamarosan Hedvig az apja tudta nélkül teljesíti be a családi örökséget.
Tervezett mozipremier: 2023 nyár