Paula Hawkins 2015-ben megjelent bestsellerje idén a mozivászonra költözött. A Tate Taylor által rendezett film, A lány a vonaton 112 percen keresztül tartja fogságában a nézőket, kérdés hogy jó vagy rossz értelemben. Kétségkívül nagyok voltak az elvárások, hiszen a film alapjául szolgáló könyv világsikernek örvendhet és az előzetes, valamint a sok remek színész felcsigázta azok érdeklődését is, akik nem olvasták Hawkins regényét.
A történet viszonylag lassan bontakozik ki, így az elején előfordul, hogy a néző nem teljesen érti, mi történik a vásznon, de legyünk türelmesek, mert a film végén már minden tisztázódni fog. A rendező a szimpátiánkat ide-oda dobálja, ezzel elérve azt, hogy már semmiben ne legyünk biztosak, mire az igazságra fény derül. Ez egy régi trükk a bűnügyi filmekben, thrillerekben és sajnos nem túl ügyes, mert annak, aki egy picit is odafigyel, már a film felénél leesik ki a gyilkos (mert egy gyilkosság történik). Természetesen ez a tudás nem rontja el a szórakozásunkat, mert nem a személyre vagyunk a legkíváncsibbak, hanem a hogyan? és miért? kérdéseinkre szeretnénk választ kapni. Az operatőri munka, a természeti képek és Emily Blunt arckifejezései teljes mértékben befolyásolják a hangulatunkat, ami csak a film után pár órával fog helyre jönni. Mély benyomást keltenek az őszi képek, a lassan leszálló, oszladozó köd, az egész testünkben érezzük a főszereplő lány, Rachel fájdalmát, akit Emily Blunt fantasztikusan alakít.
Sajnos a film előrehaladtával egyre többet tudunk meg és minél többet tudunk meg, annál gagyibbnak érezzük a rendezést. A film vége olyan szinten lett értelmetlen, szenvedős és kiszámítható, hogy már-már megbánhatjuk, hogy beültünk a moziba. Ezért is szeretném hangsúlyozni Emily Blunt szereplését, aki testével-lelkével beleéli magát a szerepébe, szenvedélyesen alakítja A lányt, aki akarata ellenére egy ördögi játék részese lesz, kissé egyszerű, de pozitív karakterfejlődésen megy keresztül, és aki saját magát legyőzte, azért, hogy másoknak segítsen. A magunkkal való szembenézés hatalmas kihívás és nem csak akkor, amikor egy gyilkosság történik a környezetünkben, hanem a mindennapjainkat is jelentősen befolyásolja. Ha pozitívan szeretnénk értelmezni a történetet ez lenne a legjobb irány. A film jelentős része belső cselekmény és így könnyű kikövetkeztetni az olyan üzeneteket, hogy: a változás sosem árt és ha szembenézünk önmagunk hibáival elérhetjük, hogy tudatosan befolyásoljuk, alakítsuk az életünket.
A lány a vonaton első sorban egy fiatal, de érett generációnak ajánlott film, akik kevésbé veszik észre a zavaró hibákat, de értelmezni tudják a pozitív változást és élvezik a nyomozás során kialakult feszültséget. Közeleg az őszi szünet és a halloween, mi más lenne jobb program, mint a legújabb thrillert megnézni a barátaiddal? Irány a mozi!