A Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon az elsőfilmes szekció fődíját, valamint a Nemzetközi Filmkritikusok Szervezete (FIPRESCI) díját, és a szervezet fiatal filmes újságírókból álló Young FIPRESCI zsűrijének díját kiérdemlő Elfogy a levegőre nem csak a zsűri tagjai, de a nemzetközi sajtó is felfigyelt. Moldovai Katalin alkotása november 2-től látható a hazai mozikban.

A varsói díjeső előtt korábban már a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatkozó film történetének hősnője, Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

Az ION Cinema szerint a film „magával ragadó és forrongó debütálás”. A Cineuropa kritikájában kiemeli, hogy az elsőfilmes alkotás „formailag és tartalmilag is nagyon összetartó, és sokat elárul a nevelés, a szabadság és a különféle normák nagyon is aktuális témáiról”. A Screen Anarchy megemlíti, hogy Moldovai rendezői stílusa hasonlít Horvát Lili rendhagyó drámájára (Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre), és „a valós események a rendező számára szociokulturális kommentárként szolgálnak a kelet-európai valóságról”. Ennél sarkalatosabban fogalmazva a Variety úgy véli, az Elfogy a levegő „kijózanító esettanulmány annak dermesztő hatásáról, amikor a társadalmat nem nyílt, szabad eszmecsere, hanem a félelem irányítja.”

A Mozinet Nagylátószög napokban publikált, filmhez kapcsolódó adásában Lannert Judit oktatáskutató és Veiszer Alinda beszélgetett oktatáspolitikáról és arról, hogyan érdemes valójában működtetni egy iskolát. Lannert a videóban többek között kifejti, hogy „az oktatás teljes vákuumba került Magyarországon”. Kitér a gyermekközpontú oktatásra is, amely szerinte „egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinál, amit akar, hanem hogy a pedagógus tisztában van vele, melyik gyerek mit tud, és úgy alkalmazza a feladatokat.”

A megtörtént eseményekből kiinduló Elfogy a levegő a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült. Főszereplői Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes, forgatókönyvírója Palóczi Zita és Moldovai Katalin, executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András és Moldovai Katalin volt. A Mozinet forgalmazásában november 2-tól országszerte látható filmet Táborosi András fényképezte, vágója Soltész Orsolya, zenéjét Cári Tibor szerezte.

Lannert Judit és Veiszer Alinda beszélgetése az Elfogy a levegő kapcsán