2013. április 5-13. között fut a 20. jubileumi Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Idén új helyszínnel bővül a rendezvény: az Uránia, az Örökmozgó, a Toldi mozi és az A38 hajó mellett a Puskinban is nézhetünk majd filmeket.

puskin-mozi

Nem csak az idén 20. születésnapját ünneplő Titanic Nemzetközi Fesztivál tekinthet vissza hosszú múltra. Ha csak az esemény helyszíneihez kapcsolódó jeles dátumokat vesszük számba, az Uránia Tudományos Színházban több mint 110 évvel ezelőtt mutatták be a legelső magyar filmet, A táncz-ot. Az Örökmozgó Filmmúzeumnak otthont adó épület épp elmúlt 100 éves, a Toldi mozi elődje, a City pedig több mint 80 éve alakult. Az új fesztiválhelyszínként jelentkező Puskin mozi idén 65 éve kapta a nevét, a Titanic társhajója, az A38 pedig szintén áprilisban ünnepli jubileumi 10 éves évfordulóját.

A nagymúltú helyszínek egyikében, a Toldi moziban már a fesztivál indulása előtt egy hónappal kezdődik a bemelegítés. Március 6-án 20 órakor tíz vadonatúj Péterfy Bori klip premierjével startol az idei Titanic rendezvénysorozata.

A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, mely 2005 óta versenyfesztiválként is működik. A fesztivál az elmúlt 20 évhez hasonlóan 2013-ban is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból.

www.titanicfilmfest.hu

www.facebook.com/titanicfilmfest