A Spotlight riportercsapatának vezetője Walter “Robby” Robinson volt, akit a filmben a Birdmanért Oscarra jelölt Michael Keaton alakít. Keaton, aki hívő katolikus családban nőtt fel, nem pusztán lelki hasonulásra törekedett a figurával, hanem fizikailag is igyekezett lemásolni modelljét. „Amikor megláttam a mozivásznon, majdnem elájultam – meséli nevetve Robinson. – Nem csak a hanghordozásomat és a bostoni akcentusomat utánozta le, hanem még a grimaszaimat és a mozdulataimat is.”
Keaton Ron Howard 1994-es filmvígjátékában, a Lapzártában már játszott újságírót, és McCarthy nagyon szerette ezt az alakítását, úgyhogy a forgatókönyv megírásakor eleve neki szánta a szerepet. „Michael tökéletes választásnak bizonyult – magyarázza McCarthy. – Ugyanolyan kedves, vicces és bölcs ember, mint Robby, és kiválóan hozza azt a „játékos edző” típusú karaktert, aki profin irányítja csapatát, de ha kell, időnként maga is beszáll a nyomozásba.”
Robinson jobb kezét, Mike Rezendes sztárriportert Mark Ruffalo kelti életre, akit a Foxcatcherben nyújtott alakításáért 2014-ben a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjra jelöltek. Ruffalo egy pénteki napon kapta meg a forgatókönyvet McCarthytól, még aznap éjszaka kiolvasta, és másnap már igent is mondott a felkérésre. „Tudtam, hogy ez egy fontos film lesz – mondja Ruffalo –, olyan, amiből vétek volna kimaradni.”
A sztár napokon át árnyékként követte Rezendest, hogy magába szívja a bulldogszívósságú riporter gesztusait. „Első nap felmentem hozzá a lakására, aztán megebédeltünk, utána hosszan csatangoltunk a városban, és közben megállás nélkül csevegtünk – meséli mosolyogva Ruffalo. – Később a szerkesztőségben is öt napot a nyakán lógtam, úgyhogy gondolom, a végén már alaposan az idegeire mentem.”
A hosszú beszélgetésekből kiderült, hogy Rezendes és Ruffalo igazi rokonlelkek. „Mindketten lázadók vagyunk, akik katolikus családban nőttek fel, de aztán eltávolodtak az egyháztól – fejtegeti Ruffalo. – Ugyanaz volt a bajunk: rosszul viseltük, ha valaki vizet prédikál, és bort iszik.”
Míg Ruffalo figurája a nyomozás jogi aspektusaira összepontosít, addig a Rachel McAdams által megformált Sacha Pfeiffer a mélyinterjúk specialistája.
„E-mailben kezdtük az ismerkedést Sachával, majd telefonra váltottunk, és a végén átvonatoztam New Yorkból Bostonba, hogy egy teljes hétvégét vele meg a férjével töltsek – meséli McAdams, akit legutóbb A törvény nevében – True Detective című HBO-krimisorozatban láthattunk, korábban pedig a többek közt a Sherlock Holmesben és a Szerelmünk lapjai nyújtott emlékezetes alakítást. – Mindent tudni akartam róla, még olyan apróságokat is, hogy például viselt-e órát akkoriban. Ezek lényegtelen dolgoknak tűnhetnek, de számomra borzasztó fontosak, hogy bele tudjak bújni egy figura bőrébe.”
McAdams és Pfeiffer segítettek megteremteni a film legmegrázóbb pillanatait: azokat a drámai jeleneteket, amelyekben az újságírónő a szexuális visszaélések egykori áldozatait faggatja.
„Lenyűgözött, hogy Sasha milyen tisztelettel és empátiával bánt ezekkel az emberekkel – mondja McAdams. – Tudta, hogy fájdalmas sebeket szakít fel, és nem teheti meg, hogy a beszélgetés után egyszerűen elsétál, otthagyja őket a felkavart emlékeikkel. Miután a cikksorozat megjelent, még sokáig tartotta velük a kapcsolatot, mert számára ez nem egyszerűen munka volt, hanem lelki misszió.”
McAdams nagyra becsülte Pfeifferben azt az újságírói ügyességet, ahogy a fontos információkat kibányászta vonakodó riportalanyaiból. „Az áldozatok a nyomozás idején már felnőtt férfiak voltak – magyarázza a színésznő –, akik borzasztó kényelmetlenül érezték magukat, hogy a legbensőbb érzéseikről kell egy idegen előtt beszélniük. Sacha remekül értett hozzá, hogy a megfelelő lélektani pillanatban tegye fel nekik a fontos kérdéseket.”
Liev Schreiber alakítja a Boston Globe vezető szerkesztőjét, Marty Baront. Schreiber tökéletesen hozza a filmben Baron csendes eltökéltségét, amire Singer is felfigyelt kutatómunkája során.
„Amikor felkerestem a washingtoni irodájában, megakadt a szemem egy cetlin – emlékezik a forgatókönyvíró. – Ez állt rajta: »Nem vagyok kedves és barátságos.” Marty elképesztően konok figura, aki nem hagyja, hogy bármi is kizökkentse a munkából. Megy előre, amíg célba nem ér.”
„Marty és újságírótársai az én szememben igazi hősök – magyarázza a figurát megszemélyesítő Schreiber. – Fütyültek rá, milyen következményekkel jár, ha beletúrnak az egyház szennyesébe. Marty imádja a harcot, soha nem hátrál meg, nem köt kompromisszumokat, és bárkivel hajlandó ujjat húzni az igazság érdekében.”
A Boston Globe korábbi főszerkesztő-helyettese, Ben Bradlee Jr. nagyon megörült, amikor megtudta, hogy John Slatteryre osztották a figuráját. „Imádtam a Reklámőrültekben – meséli Bradlee. – Ráadásul ő is bostoni, és a Red Sox-nak drukkol, ugyanúgy, mint én. Szóval nála jobb alteregót nem is kívánhattam volna.”
„Nehéz túlértékelni azt a szerepet, amit Ben a nyomozásban játszott – mondja a vezető újságíróról Slattery. – A katolikus egyház akkoriban hatalmas tekintélynek örvendett Bostonban. A Globe olvasóinak 53 százaléka gyakorló katolikus volt. Őrült vakmerőség kellett ahhoz, hogy valaki ujjat merjen húzni egy ilyen köztiszteletben álló intézménnyel!”
A Spotlight csapatának utolsó tagja az adatkutatásáért felelős Matt Carroll, akit Brian d’Arcy James alakít. „Matt igazi számítógépes zseni – jellemzi a színész Carrollt, aki jelenleg a Massachusetts Institute of Technologyn dolgozik, és médiakutatással foglalkozik. – Harminc év levelezéséből és adattáblázataiból bányászta elő azokat az információkat, amik a csapat nyomozását segítették.”
Az érdes modorú ügyészt, Mitchell Garabediant Stanley Tucci kelti életre. „Garabediant volt az a jogász, aki fáradhatatlan munkával végül is igazságot szolgáltatott rengeteg, szexuálisan bántalmazott embernek – mondja a figuráról Tucci. – Személyesen nem találkoztam vele, de annak idején sokat szerepelt a tévében, és forgatás előtt minden létező felvételt végignéztem róla.”
A filmben Garabedian nehéz és gyanakvó munkatársnak bizonyul, amikor a Boston Globe csapata a segítségét kéri. Tucci azonban megérti az ügyész indokait. „Mindenkitől félt, és erre jó oka volt – magyarázza a színész. – Annyi sok szövevényes szál, titkos megállapodás, magánalku kötötte össze az egyházat a politika köreivel, hogy bolond lett volna, ha nem paranoiás.”