Újabb híres színésznő emelte fel szavát a filmipar szexizmusa ellen. Az Oscar-jelölt Carey Mulligan szerint kevés film szól a nőkről, mert a stúdiófőnökök szerint az ilyen témák feldolgozása anyagilag nem lenne kifizetődő. A feminista mozgalom hajnaláról szóló A szüfrazsett például évekig azért nem tudott elkészülni Mulligan szerint, mert a filmes döntnökök úgy gondolták, túl kevesen lennének rá kíváncsiak. „Úgy képzelem el, hogy csomó fontos ember ült nagy asztalok körül különböző produkciós cégeknél, és arra jutottak, hogy ez a film pénzügyileg életképtelen vállalkozás lenne” – mondta a brit színésznő a Reader’s Digest magazinnak adott interjújában.

S_04629

Mulligan 2011 után másfél évig nem forgatott, mert nem talált olyan feladatot, ami megmozgatta volna a fantáziáját. A szüfrazsett főszerepe volt az első olyan ajánlat, amely felkeltette az érdeklődését. „Vagy kompromiszumot kötsz és csinálsz egy csomó olyan filmet, ami nem is érdekel igazán, vagy vársz” – foglalja össze a lényeget a színésznő.

A szüfrazsett másik két főszereplője a kétszeres Oscar-jelölt Helena Bonham Carter és a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep.

(Suffragette – hazai bemutató: 2015. november 26.)