Nyilatkozataik szerint a stáb tagjai mind jól érezték magukat. A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet (The Texas Chainsaw Massacre: The Beginning, hazai bemutató: október 19.) színészgárdája csupa csinos fiatalból állt, a női szerepek egyikét egy volt playmate, a másikat a 2005-ös „a legcsinosabb feltörekvő színésznő”-díj és a Hot 100-as lista előkelő helyezésének boldog birtokosa játszotta. És mivel a felvételek nagy része Texasban, a világtól távol zajlott, az ifjú színészek a forgatások után, amikor lemosták a munkájukhoz szükséges sok művért és műpiszkot, a stábbüfében töltötték az esetét.

— Olyan voltunk, mint egy kommuna – mesélte a forgatás után a film egyik gyártásvezetője. – Ritka, hogy a stáb egy jó része meg a színészek munka után is együtt maradjanak, és ilyen sok időt töltsenek közösen. Persze, ehhez minden nap a szokásosnál jobban fel kellett töltenünk a büfépultot. Csak az volt furcsa, hogy a húsételek nem fogytak. Ahogy haladtunk előre a láncfűrészes gyilkos első gyilkosságainak történetében, nekik egyre jobban elment a kedvük mindentől, ami hús. A végére szinte teljesen vegák lettek…