A paranormális ügyek legsikeresebb, legelszántabb kutatói visszatérnek. És úgy tűnik, félnek egy kicsit. A Démonok között (The Conjuring) Ed és Lorraine Warren valós és vérfagyasztó kalandjainak egy epizódja alapján készült. A film 2013 egyik nagy sikere volt, és sokan minden idők egyik legjobb horrorjai közé sorolják. A hivatásos démonűző párost Patrick Wilson és Vera Farmiga keltette életre, a rendező pedig a horrorszakértő James Wan volt. A héten mindhárman újra találkoztak: elkezdődött a folytatás elkészítése. És úgy tűnik, semmit nem bíztak a véletlenre.

Demonok_kozott_jelentfoto (22)

Az első forgatási napon a stúdióban felépített házsorok között ugyanis nemcsak a teljes stáb és szereplőgárda gyűlt össze, hanem egy ördögűzésen járatos pap is, aki megáldotta a helyszínt – hogy így tartsa távol munka közben az ártó szellemeket. A filmesek már megnyugodhatnak: amikor kigyulladnak a reflektorok bármit idéznek meg, az nem juthat a közelükbe. A mozinézők persze már nincsenek ilyen biztonságban.

A Démonok között második része 2016 nyarán kerül a magyar mozikba.