Egyre alakul az új Alien-film. Michael Fassbender és Katherine Waterston mellett egy harmadik főszereplő nevére is fény derült: Danny McBride ugyan még nem szerződött le, de már tárgyal az Alien: Covenant (Alien: Covenant, 2017 ősze) egy fontos szerepéről. A történetről a stáb egyetlen tagja sem nyilatkozik, de a kevés információ szerint ismét egy űrhajó, a Covenant legénysége lesz kénytelen szembenézni a rájuk váró lénnyel. Fassbender természetesen a Prometheus-ban játszott androidot, ifjú kolléganője pedig az expedíció egyik űrhajósát alakítja a történetben. McBride valószínűleg szintén az expedíció egyik tagjának szerepét kapná, talán egy komikusabb szerepet.

ALIEN-COVENANT

A rendező és munkatársai már Ausztráliában van, a forgatás előkészítésén dolgoznak. Ridley Scott még korábban csupán annyit árult el a kíváncsiskodó újságíróknak, hogy az Alien: Covenant után még két film lesz szükséges ahhoz, hogy a történet eljusson oda, ahol 1979-ben A nyolcadik utas: a Halál kezdődött.

– A Prometheus azért született, mert idegesített, hogy az Alien folytatásai után senki nem kérdezte meg: honnan jött a szörny, hogyan került oda? Alapkérdések volnának, és a folytatások nem feleltek rájuk… így vágtam bele a Prometheus-ba: ott kerül szóba először ez a probléma, és ezt szeretném most alaposan kifejteni. Ez a film, meg még egy, és még egy, és meglesz a válasz…

Az Alien: Covenant forgatása márciusban kezdődik Sydneyben és 16 hétig tart.