Annyi problémája van szegény Angelina Jolie-nak mostanában: még tartanak az örökbefogadási macerák a kis Pax körül, Wanted című filmjének prágai forgatását a lesifotósok teszik számára rémálommá és akkor ott van még ez az új illat is. A jól ismert, Hors La Monde nevű ékszer- és parfümkészítő cég ugyanis egy új illattal, a Shiloh-hal lépett piacra, és mint tudjuk, ez egyben Angelina Jolie és Brad Pitt vérszerinti gyermekének is a neve. Angelina talán joggal érezheti azt, hogy Symine Salimpour, a cég tulajdonosa az ő, illetve kislánya ismertségéből akar hasznot húzni, és egy Washingtonban rendezett sajtókonferencián erre fel is hívta a figyelmet, ügyvédje pedig megtette a megfelelő lépéseket és felvette a kapcsolatot az amerikai jogvédő hivatallal. Salimpour asszony jogi képviselője viszont azzal érvel, hogy egyrészt az illatot két éve kezdték el kifejleszteni Franciaországban, másrészt pedig azzal, hogy a nevet Salimpour izraeli gyökerei ihlették, mivel Shiloh héberül azt jelenti „Az Ő ajándéka”. Az eset is jól illusztrálja, milyen nehézségekkel járnak az extravagáns és egzotikus nevek – ha a sztár-pár mondjuk Kathynek vagy Julie-nak nevezi el kislányát, akkor aligha inspiráltak volna bárkit is munkájában. (Wanted – várható hazai bemutató: 2008. március)