Az Amerikai Filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díját idén Angelina Jolie, Steve Martin, Angela Lansbury, valamint Piero Tosi olasz jelmeztervező kapta. Angelina Jolie humanitárius tevékenysége elismeréseként megkapta a Jean Hersholt Humanitárius Díjat. Az elismerést George Lucas rendező nyújtotta át az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága jószolgálati követeként odaadóan tevékenykedő színésznő-rendezőnek.
Angelina Jolie először is megköszönte férjének, Brad Pittnek, hogy mindenben támogatta, majd a jelenlévő, legnagyobb gyermeküknek, Madnek megígérte, hogy nem fog sírni.
– A testvéreiddel együtt ti vagytok az én boldogságom – hangsúlyozta Jolie, majd hozzátette -, óriási megtiszteltetés ma este ennyi nagy művész között itt lenni. Anyám nagyon szerette a művészetet, a filmet. Minden őrült ötletemet támogatta. Amikor pedig úgy látta, hogy volt értelme, azt mondta, látod, ezért érdemes filmet csinálni.
Steve Martin már több mint 30 filmben szerepelt, háromszor vezette az Oscar-gálát, de még sohasem jelölték a filmakadémia díjára. A komikusnak Tom Hanks nyújtotta át a tiszteletbeli Oscart.
– Hölgyeim és uraim! Régóta álmodozom arról, hogy egy szép nap kapok egy tiszteletbeli Oscar-díjat. Ma éjjel úgy érzem, egy lépéssel közelebb kerültem hozzá – viccelődött a Steve Martin.
Angelina Jolie és Steve Martin is tiszteletbeli Oscar-díjat kapott
[youtube]http://youtu.be/oOdJ2n0Goew[/youtube]