Angelina Jolie csak a filmjeiben harcias. A valóságban nagyon bátor – és békeszerető. Robert Zemeckis új filmjében, a Beowulf – Legendák lovagja-ban (Beowulf, hazai bemutató: 2007. november), mely a kora középkor barbár csatái közé vezet, meggyőzően alakítja a démonkirálynőt, a valóságban viszont már arra készül, hogy egyre kevesebbet színészkedjen, és inkább jótékonysági ügyeknek szentelje az idejét.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága jószolgálati követeként a múlt héten a szír-iraki határra utazott, és két napon át menekülttáborokat látogatott végig. Az utazást biztonsági okokból teljesen titokban tartották, a média egyetlen képviselője sem kísérte a színésznőt, aki először a határ iraki oldalán lévő al-Waleed táborba érkezett: az itt élő több ezer ember az otthoni életveszélyes körülmények elől próbál Szíriába jutni, de nem engedik át őket a határon. A golyóálló mellényt és sisakot viselő, számos testőr és egy tolmács kíséretében érkező Jolie több órán keresztül beszélgetett a tábor lakóival – hogy hazatérve kemény szavakkal kérjen segítséget a térségben otthontalanul élő több mint négymillió embernek.

A színésznő egy amerikai katonai tábort is felkeresett: itt már testőrök nélkül jelent meg, és főleg filmekről beszélgetett – a legtöbb kérdést a készülő Beowulf-ról kapta.

IC Press