A film a mai Budapesten játszódik. Minimalista eszközökkel és humorral meséli el egy Bissau-Guineaból a polgárháború elől menekült férfi, egy fiatal perzsa lány, és egy magyar-történelem szakos tanárnő különös történetét.
A hitelességet erősíti, hogy a főszereplők amatőrök, és a való életben is bevándorlók. Érdekesség még, hogy az afrikai szereplőt az utcán szólította le a rendező.
A Wilsont alakító Dr. Cake –Baly Marcel civilben a BKV-nál mérnök, a Shirint alakító Arghavan Shekari pedig egy óvodában angolt és jógát tanít.
A Nipkow-ösztöndíjas forgatókönyvet a rendező, Vranik Roland és Szabó Iván a SZFE tanára (Viharsarok, Hacktion, Vespa) közösen jegyzi.
Vranik Roland, aki Tarr Bélával is dolgozott együtt a Werckmeister harmóniákban 2005-ben rendezte első játékfilmjét, a Fekete kefét, amivel rögtön elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját. Második mozifilmje, az Adás világszerte nagy sikerrel szerepelt nemzetközi filmfesztiválokon.
Az állampolgár című film a Popfilm produkciójában készül, producere Fehér Károly, a mozibemutató a tervek szerint 2016-ban lesz.
A Filmalap 290 millióval támogatja az elkészülést.