Arnold Schwarzenegger nem forgatni jött Budapestre és igen nehéz volt vele a találkozás. Tudtam, hogy nehezen közeledik a rajongók felé, hisz 2013-ban privátban járt Budapesten, és az a 2-3 ember aki akkor találkozott vele, még aláírást sem kapott.

Ezért tudtam, hogy hiába várnám akár a reptéren akár a hotelnél, azon kívül, hogy élőben láthatom, másra nem sok esély lesz.

Több helyen kaptam ígéretet arra, hogy segítenek, de nem vártam meg egyiket sem. Inkább úgy gondoltam én magam is elmegyek mindkét sajtótájékoztatóra, így egy kisebb segítséggel a színész, akire már oly régóta vártam, elérhetővé vált számomra egy közös fotó erejéig.

Persze ennek ellenére kimentem a repülőtérre amikor érkezett, hisz ha valakinek ő a nagy kedvence, szeretné őt minél többször látni, de ez persze nem valósult meg, mert neki is van magánélete…

Aztán elérkezett az előadás, amin részt vettem. Külön élmény volt nézni és hallgatni élőben, így teljesen más értelmet nyert az egész találkozás. Remek nap volt, mintha csak forgatás közben láthattam volna őt. Egy kicsit részese lehettem a tanításának, amit úgy érzem, sok helyen sikerült már alkalmaznom.

Arnold_Schwarzenegger_Horvath_Andrea

Arnold Schwarzenegger, Fotó: Horváth Andrea

 

Magát az előadást nem részletezném, hiszen arról külön beszámoló is készült már (Siker-nap: Arnold Schwarzenegger budapesti beszéde és Arnold Schwarzenegger biztató szavai), de amikor a fotózásra került sor, a közös fotó elkészülte után Arnold külön megköszönte a lehetőséget, amin nagyon meglepődtem, hisz sokan voltunk, ő erre mégis mindenkinél külön figyelt.

Meg ragadnám itt is a lehetőséget, és mindenkinek, aki segített ebben, szeretném nekik újra megköszönni a segítséget!


Ha neked is van hasonló, vagy forgatáson készült képek, küldd el nekünk a mozinezoKUKACgmail.com-ra!