Szamosi Zsófia az Egy nap c. filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat az idei 40. Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Kairói Nemzetközi Filmfesztivál az egyetlen „A”- kategóriás fesztivál Afrikában, a kontinens legfontosabb filmes seregszemléje, ahol Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje a napokban jelentős díjat kapott.

Egy nap

Egy nap

Az Egy nap c. alkotást itthon már közel 20.000 néző látta, a film iránti érdeklődés töretlen. A hazai mozikban továbbra is a látható a nemzetközi filmfesztiválokon sorra fontos díjakat elnyerő alkotás.

Hat európai elsőfilmes, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása szerepel a legjobb elsőfilmeseket elismerő Európai Filmdíj  FIPRESCI jelöltjei között, melyekből  az EFA több mint 3500 fős tagsága választja ki idén decemberben a győztest.  Az Európai Filmakadémia (EFA) rangos elismerését minden évben egy fiatal rendező veheti át első nagyjátékfilmjéért, a díjkiosztó gála december 15-én lesz Sevillában.

Szilágyi Zsófia a Filmalap Inkubátor Programjában készítette el Egy nap című filmjét egy háromgyerekes nő percekre beosztott idejéről. A film főhőse egy háromgyerekes anya, a cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül, a háttérben a házasság válsága húzódik. A dráma a „halasztásra ítélt pillanatokból” bontakozik ki. Szilágyi Zsófia forgatókönyvíró-rendező, alkotótársaival arra vállalkozott, hogy bemutassa egy kisgyerekes anya percekre beosztott idejét.

Az Egy nap világpremierjét nagy siker övezte májusban a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hetén, ahol a magyar alkotás elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb elsőfilm díját. Szamosi Zsófit a kassai Art Filmfesztiválon a legjobb színésznőt illető Kék Angyal-díjjal tüntették ki, majd a szarajevói filmfesztiválon is a legjobb színésznő díjával jutalmazták.

A luxemburgi CinEast filmfesztivál idei válogatásában 65 játékfilmet vonultatott fel a közép- és kelet-európai régió kiváló filmterméséből. A díjakról filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri döntött, Fliegauf Bence elnökségével. Magyar film először nyerte meg az immár 11. alkalommal megrendezett CinEast nagydíját.

A magyar elsőfilm a Filmalap Inkubátor Programjában készült a Partnersfilm produkciójában Kenesei Edina és Pataki Ági vezetésével. Az operatőr Domokos Balázs, a vágó Szórád Máté volt.