Tizenöt évbe telt, mire az ötlettől eljutott a mozivászonig A dán lány című film. Ennek okát a film rendezője, az Oscar-díjas Tom Hooper (A király beszéde, A nyomorultak) abban látja, hogy a stúdiók nem voltak nyitottak az ötletre, hogy olyan történetet vigyenek vászonra, amelynek hőse megváltoztatja a nemét. A dán lány Lili Elbe festőművészről szól, aki férfinak született, de rádöbbent, hogy a lelke mélyén nő, ezért a harmincas évek elején átoperáltatta magát. Ő volt az egyik első transzgender ember a történelemben, a filmben az Oscar-díjas Eddie Redmayne (A mindenség elmélete) alakítja.

A_danlany-film

„A film tizenöt évig vajúdott – mondta Hooper a New York Postnak. – Én magam hét éven át dolgoztam rajta. A legtöbben, akiket megkerestünk, ódzkodtak tőle, hogy finanszírozzák, mondván, ilyen sztorival nem lehet a közönséget becsalogatni a moziba, és főszereplőt sem fogok találni hozzá. Mostanra viszont a transzgender téma már nem számít akkora kuriózumnak, mint másfél évtizede, tehát szerencsére eljött a mi időnk.”

(The Danish Girl – hazai bemutató: 2016. január 28.)