Néha egy író kiszabadul dolgozószobája magányából, és nagyon élvezi. John Green, akinek a Csillagainkban a hiba című regénye után következő könyvét, a Papírvárosok-at (Paper Towns, hazai bemutató: július) is megfilmesítik, az utóbbi időben nem ér rá irodalommal foglalkozni. Állandóan a forgatásokon lóg, mindent tudni akar, és a kábelestől a rendezőig minden filmes szakmát próbál egyszerre kitanulni. Azt, hogy mennyire átadta magát regénye megfilmesítésének, mi sem jelzi jobban, minthogy az interjúiban folyton összekeveri a színészeket (a két főszerepet Cara Delevigne és Nat Wolff alakítja) és a figurákat, akiket eljátszanak. Margot-t és Q-t: a srácot, aki hosszan nyomoz eltűnt szerelme után.

Papirvarosok_jelenetfoto

– Mindent jól megnéznek, egyszer talán még regényt írok egy filmforgatásból – mondta Green. – A Papírvárosok ötlete is nagyon régi. Vagy tíz éve egy dél-dakotai kirándulás során, a térkép szerint a barátnőmmel átautóztunk egy városon, a valóságban azonban csak végtelen búzaföldeket láttunk. Aztán száz mérfölddel arrébb egy tanyán megkérdeztem, hol a város. A néni, aki ott lakot, csak azt mondta: „az csak egy papírváros… a térképen létezik egyedül.” Tíz évvel később, amikor azt írtam, amiből végül a Papírvárosok lett, eszembe jutott ez a sztori… és ha már megvolt, felhasználtam.