A Magyarországon működő bankok vezetőit mint a legtehetősebb réteg reprezentánsait, és a leginkább magára hagyott társadalmi csoport képviselőit, a hajlék nélkül élőket is vendégül látja egy csütörtökön mozikba kerülő film kapcsán az alkotás magyarországi forgalmazója. Gyors tempójú, hidegvérű pénzügyi thriller a Bennfentes játék, az Oscar-díjas® Costa-Gavras új filmje, mely a pénz kegyetlen világának kulisszái mögé nyújt betekintést, olyan elődeit idézve mint a Tőzsdecápák, a Krízispont és a Brókerarcok. A film premier előtti vetítésén – melyet szerda este rendeztek a Lurdy Moziban – a bankárokon és a hajléktalanokon kívül részt vesznek a devizahitelesek képviselői, valamint Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa.

Bennfentes_jatek6

A Bennfentes játék, mely a Pesti Est filmkritikusa szerint „…az elejétől a végéig érdekfeszítő”, csütörtöktől, augusztus 8-ától látható a magyar mozik vásznain. A mozifilm a társadalmi egyenlőtlenségekről szól, ezért is gondolta úgy a film hazai forgalmazója, hogy a kontraszt érdekében, és hogy ráirányítsa a magyar közvélemény figyelmét a problémára két olyan társadalmi csoportot is meghív közös mozizásra, akik vélhetően nem járnak moziba: a bankszakma vezetőit úgy képzeljük el, hogy otthonukban saját moziszoba áll rendelkezésükre, míg az utcán élők érthető okokból: anyagi korlátaik miatt nem járnak filmszínházakba. Már a film szlogenje is provokatív, a főszereplő szájából hangzik el a bankárok credója: „Amit elveszünk a szegényektől, azt a gazdagoknak adjuk!”. Kihangsúlyozandó az alkotás üzenetét, a rendezvény végén a meghívottak közös zsíroskenyér-party-n vettek részt.