Pénteken mutatta be az MTVA legújabb mozifilmjét, a Bazi nagy francia lagzik című vígjátékot. A díszbemutatón részt vett a rendező, Philippe de Chauveron és az egyik főszereplő, Noom Diawar is.

Bazi nagy francia lagzik    Egy szerelmi történetbe ágyazva mutatja be a francia társadalomban gyakori vegyes házasságok konfliktusait Philippe de Chauveron francia rendező a Bazi nagy francia lagzik című vígjátékában, amely az MTVA forgalmazásában már látható a hazai mozikban.

A filmben a hívő katolikus, vagyonos, vidéken élő Verneuil házaspár három nagyobbik lánya zsidó, arab és kínai férjet választ magának. A szülők már csak a legkisebb lányukban bízhatnak, hogy neki rendes katolikus férje lesz. A konfliktus akkor robban ki, amikor kiderül: a negyedik lány egy katolikus, de afrikai származású fiúval készül összekötni az életét.

A Bazi nagy francia lagziknak hatalmas sikere volt Franciaországban. Az Életrevalók óta a legnagyobb bevételt elért filmmé vált hazájában, és bekerült a minden idők Top10 Legnézettebb francia filmjei közé. A főszerepét az a Christian Clavier alakítja, akit olyan alkotásokban láthattak a magyar nézők mint a Jöttünk, láttunk, visszamennénk filmek, és az Asterix-sorozat.

Philippe de Chauveron rendező budapesti látogatásán elmondta: a film ötletét egy újságban megjelent cikkből merítette, amely azt taglalta, hogy minden negyedik házasság etnikailag vagy vallásilag vegyes Franciaországban.

„Ez indította el bennem a gondolatot. Mivel a szüleim hasonlóak a filmben szereplő, előítéletekkel teli Verneuil házaspárhoz, és a mi családunkban is vannak vegyes házasságok, ezért mind a két oldalt nagyon jól ismerem” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a jelenlegi francia társadalmat szerette volna bemutatni, amely szemben áll a 20 vagy 30 évvel ezelőtti Franciaországgal, amely etnikailag még nem volt ilyen vegyes. Az 1950-es évekig még nem voltak ilyen nagy számban jelen a bevándorlók az országban – tette hozzá.

A szereplőválogatásról elmondta: Christian Clavier-t mindig nagyon tisztelte, régóta szeretett volna együtt dolgozni vele, ezért nagyon örült, amikor elfogadta a felkérést. A fiatalabb színészek karrierjét a színházban követte végig. Fontos volt számára, hogy megnyerő és fizikailag vonzó szereplőket válogasson, azért is, hogy a Christian Clavier által alakított karakter – az előítéletet leszámítva – nem tudja visszautasítani a különféle vallású és etnikumú férjeket.

Beszélt arról is, hogy nem számított ekkora sikerre, de főként arra, hogy a filmet más országokban is elismerik. „Külföldön azért is működhet jól a történet, mert egy olyan képet mutat Franciaországról, amelyet ritkábban látnak az emberek. Valamint az alaptémája, a szerelem és a házasság miatt is, amihez mindenki tud viszonyulni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nyáron ismét vígjáték forgatásába kezd, 2017-ben pedig jön a Bazi nagy francia lagzik folytatása, de addig még meg kell írnia a forgatókönyvet – mondta.

A fekete katolikus férjjelöltet alakító fiatal színész, Noom Diawar elmondta: korábban két filmben is játszott már, de ez volt az első jelentős alakítása. „Éreztük, hogy vicces a film, azonban ekkora sikerre senki sem számított” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a forgatókönyvet olvasva már nagyon sokat nevetett a történeten, ráadásul a bátyja is vegyes házasságban él, ezért belülről is jól ismeri helyzetet és pontosan tudja, hogy ugyanilyen szituációk adódnak ezekben a kapcsolatokban.

Hangoztatta, hogy a film sikere nagy lehetőségeket nyitott meg előtte, több mozis felkérése is érkezett, augusztustól pedig saját stand up comedy-estet indít.

Forrás: MTI