Bergman 100 – Jane Magnusson rendező a filmről

„A 2010-es éveim nagy része Ingmar Bergmanhoz kötődik. Három évet töltöttem egy televíziósorozaton és a Trespassing Bergman című dokumentumfilmen dolgozva. Körbeutaztam a Földet, hogy olyan filmkészítőkkel beszéljek, akiket inspirált, halálra rémített, megváltott vagy megdöbbentett személyisége.

Bergman 100

Bergman 100

Zhang Yimou elmesélte, milyen volt az első alkalom, amikor először látta A nap vége című filmet a Pekingi filmiskolában rögtön a kulturális forradalom után, és hogyan változtatta meg a filmművészethez való viszonyát az a nap. Ang Lee könnyes szemmel emlékezett vissza, hogyan élte meg, amikor 1974- ben először látta a Szűzforrást Tajpejben – mintha tényleg elvesztette volna a szüzességét. Alexander Payne Los Angelesben arról beszélt, hogy A hetedik pecsétet mennyire túlértékelték, míg New Yorkban Martin Scorsese beismerte, hogy még mindig nem érti Bergman filmjeit – bár hozzátette, hogy örökre érvényesek maradnak. Ezek a fantasztikus filmrendezők soha nem találkoztak Bergmannal. Csak a filmjein keresztül ismerték. Ebből az anyagból kiindulva azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon mit gondolnak és mondanának azok az emberek, aki viszont együtt dolgoztak és beszéltek a mesterrel. Más képet kapnánk róla?

Az elmúlt három évet Bergman egykori munkatársaival beszélgetve töltöttem. Olyan sztárokkal, mint Gunnel Lindblom színésznő, a producer és forgatókönyvíró Katinka Faragón át a hangtechnikusokig és rendezőasszisztensekig. Vallomásaik sokszínű képet rajzoltak a nagy művészről, aki nemcsak inspiráló, de olykor félelmet keltő személyiség volt. Egy hangokra, fényekre, ételekre, álmokra érzékenyen reagáló férfi, akit az emberek mintha hidegen hagytak volna. Egy olyan alkotó, aki keményebben és gyorsabb tempóban dolgozott, mint bárki a film történetében.

Bergman hosszú és hihetetlenül termékeny életet élt. Az jelentette számomra a problémát, hogyan meséljem el a történetét kevesebb, mint két órában. Lehetetlennek tűnt. Mégis, a kutatásom során egy évszám állandóan a szemembe ötlött: 1957 – Bergman legvarázslatosabb és legtermékenyebb éve. Ebben az évben két örökérvényű filmet és egy különleges televíziós produkciót forgatott. A hetedik pecsét és A nap vége premierje ebben az évben voltak. További négy nagyszabású színházi produkciót is megrendezett, miközben ekkorra már hat gyereke volt négy különböző nőtől és számos afférja. Azon gondolkodtam, miért nem készített még erről senki filmet? Talán Bergman történetét erre az egy évre fókuszálva kéne elmesélni. Ekkor határoztam el, hogy megcsinálom ezt a filmet.”

Jane Magnusson

Oszd meg!
  • 1
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük